6.9 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
elle selineMAGYARORSZÁGmiss nagy britanniaszépségversenySzórakozás

Smink nélkül indul a Miss Nagy-Britannia szépségverseny egyik versenyzője

A Miss Nagy-Britannia egyik versenyzője smink nélkül indulna el a megmérettetésen, ezzel bátorítva a fiatal nőket arra, hogy fogadják el a természetes külsejüket – írja a BBC. A 31 éves Elle Seline elmondása szerint tinédzser korában álarcként használta a sminket, mivel görög-angol származása miatt a szokásosnál erősebb a szőrzete. Akkoriban ezért rendszerint bántalmazták az iskolában.

Lehet, hogy fiatal lány látja és úgy érzi, hogy jó vagyok úgy, ahogy”

– mondta.

Elle a Görögországhoz tartozó Szkíathosz szigetén lakott, mielőtt az angliai Wiltshire-ben található Warminster Schoolban folytatta tanulmányait. Az osztálytársai a testalkatát, a göndör haját és az erős szőrzetét csúfolták, „gorillának” nevezték őt.

Seline ma már mentálhigiénés szakember, és szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a korábbi bántalmazások felnőttkorban depresszióhoz vezethetnek, ahogy nála is így történt.

A Miss Nagy-Britannia 27-38 évesek számára indított kategóriájában tavaly is indult, de szerinte akkor nem tudta megmutatni az igazi önmagát, ezért a verseny jövő heti fináléjában festék nélkül lép a színpadra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@elle_seline_official) által megosztott bejegyzés

The post Smink nélkül indul a Miss Nagy-Britannia szépségverseny egyik versenyzője first appeared on 24.hu.

Related posts

„Sokan úgy gondolják, ez egy webshop, ahol szabadon lehet válogatni az oltóanyagok közül”

MO.CO.HU

Tóth Andi olyan áhítattal figyeli Vastag Csabát, pedig csak egy karácsonyi dalról van szó

MO.CO.HU

Hatalmasat bukott a Vuelta éllovasa

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This