19.9 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
dan barnaflorin citukelemen hunorklaus iohanniskormányválságMAGYARORSZÁGNagyvilágrmdszrománia

Belpolitikai válság Romániában, lökdösődés, dobálózás a parlamentben

A jelenlegi romániai kormánykoalíciónak „nem létezik alternatívája, ezért közös felelősség, hogy ebből a válságból kisegítsük egymást”, mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök múlt pénteken a Szövetségi Küldöttek Tanácsának ülésén. Más nyilatkozataiban viszont jelezte, reméli, nem ás egymás között olyan mély sáncot a koalíció két legnagyobb jobboldali pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR PLUS), hogy azt három hét múlva ne lehessen feltölteni.

Az említett három hét viszont távolról sem amolyan politikusi jóslat: szeptember 25-én lesz a PNL, október 2-án pedig az USR PLUS tisztújító kongresszusa, ami most fejtetőre állította a látszólagos belső harmóniát.

Amikor a közpénzosztás borítja a harmóniát

A jelenlegi romániai politikai válság forrása az úgynevezett Anghel Saligny Fejlesztési Program, amelynek keretében a kormány 2021 és 2028 között 10 milliárd eurónak megfelelő összeget költ elsősorban a kistelepülések infrastrukturális – gáz, villanyáram, víz, csatornázás, aszfaltozás –  fejlesztésére.

A kormány szeptember 7-én az USR PLUS miniszterei nélkül – ők egyébként parlamenti vitát akartak a kérdésről – fogadta el a programhoz kapcsolódó rendeletet. A kulisszák mögött azonban a pénzosztással szembeni ellenállás fő oka, hogy az urbánus pártként betört USR PLUS-nak nincsenek vidéki polgármesterei, tehát az ő majdani választási kampányaikat a milliárdok egy centivel sem tolják előre. A dolog pikantériája, hogy nem Dan Barna pártelnök, kormányfő-helyettes cukkolta fel a minisztereit, hanem az a Dacian Ciolos alelnök – korábban uniós mezőgazdasági biztos –, aki főnöke székét akarja az október 2-i kongresszuson. A párton belül eléggé súlytalan Ciolos most behajította a tonnás követ a koalíció vizébe, és a függöny mögül lesi, hogy Barna miként viszi el a balhét.

Baranyi Ildikó / MTI Florin Citu román miniszterelnök-jelölt, Dan Barna, az USR-PLUS társelnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettesek a választások nyomán megalakult új, jobbközép koalíciós kormányról tartandó szavazás előtt a parlament bukaresti üléstermében 2020. december 23-án.

Szeptember 6-án az USR PLUS hat minisztere benyújtotta lemondását

is, és a párt belengette a bizalmatlansági indítványt, amelynek érdekében összebútoroztak a szélsőséges, nacionalista, EU- és oltásellenes Szövetség a Románok Egységéért (AUR) párttal. A lemondásokat egyébként Klaus Iohannis államfő elfogadta.

A feldühödött Florin Citu PNL-es kormányfő (kiemelt képünkön) válaszlépésként csütörtökön kirúgta a koalíciós partner 26 államtitkárát és államtitkár-helyettesét, 14 prefektusát (a kormány megyei megbízottjait) és 28 alprefektusát.

Dan Barna egyébként többször is jelezte, ők meglennének a liberálisokkal, csak ne Citu vezesse a kabinetet. Más kérdés, hogy a háttérből és egyéni érdekből Ciolos beleszúrt a harmonikus együttlétbe.

Kés, kenyér

A liberálisoknál még ennél is cifrább a helyzet. A szeptember 25-i kongresszuson Florin Citu át akarja venni a pártelnökséget Ludovic Orbantól, aki korábban miniszterelnök is volt, és aki nyitottabb a kompromisszumra, mint a kommunikációs hiányosságokkal is küzdő Citu. A rossz nyelvek szerint a pártgrémium szintjén a kormányfő kijelentette, álljanak mögé a megyei szervezetek, mert nála a kés és a kenyér. Ettől vezérelve ő is és Orban is országos meggyőző turnéba kezdett, Citu például addig ment, hogy Románia legjelentősebb nemzetközi agrárkiállításán, az aradi Agromalimon ismertette az odacsődített liberális polgármestereknek, alpolgármestereknek, helyi önkormányzati képviselőknek a pártelnöki választási programját.

Vele ellentétben Orban békét és nyugalmat ígér, állítja, amennyiben ő marad a PNL elnöke, 48 óra alatt visszaállítja a koalíciót.

Botrány a parlamentben

Az USR PLUS és az AUR bizalmatlansági indítványát csütörtökön kora délután olvasták fel a parlament két házának együttes ülésén, ám ezt ügyrendi okokból példátlan ordibálás, lökdösődés, papírdobálás előzte meg. A kérdés, mikor kerül szavazásra az indítvány. Az RMDSZ javaslatára a törvényhozás elfogadta, hogy a voksolást halasszák el, amíg az Alkotmánybíróság ki nem mondja, hogy az indítvány legális vagy sem. Az alkotmányossági kifogást a kormány nyújtotta be.

Az már biztos, hogy a kreált botrányból az USR PLUS semmiképpen sem kerülhet ki győztesen, hiszen máris megkezdődött a párt csendes összemosása a nacionalista AUR-ral. Biztosra vehető, hogy az elkövetkező időszakban a politikai ellenfelei vagy partnerei rendre egybevarrják őket. Ami várhatóan elgondolkodtatja fő szavazóbázisukat, a városokban élő szimpatizánsokat, aktivistákat.

A romániai belpolitikai cirkusz csendben kuncogó negyedikje a legjelentősebb ellenzéki párt, a szociáldemokraták (PSD). Számukra a jelenlegi botrány megfelel, hiszen polgármestereiket nem zárták ki teljesen a központi forrásokból.

Várhatóan a romániai politikai válság elhúzódik, elképzelhető, hogy előrehozott parlamenti választásokkal zárul, amennyiben a jobboldali koalíció visszaépítése zátonyra fut.

The post Belpolitikai válság Romániában, lökdösődés, dobálózás a parlamentben first appeared on 24.hu.

Related posts

Mit tegyünk, hogy télen is jól aludjunk?

MO.CO.HU

Hitelesítette az NVB a kormány népszavazási kérdéseit

MO.CO.HU

A nap hírei – 2023. 08. 20.

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This