8.5 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
emma raducanuMAGYARORSZÁGSportteniszus openus open 2021

18 éves teniszező írt történelmet a US Openen az olimpiai bajnok kiejtésével

A 18 éves brit Emma Raducanu két szettben legyőzte az olimpiai bajnok svájci Belinda Bencicet az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének szerdai negyeddöntőjében.

A 2019-ben elődöntős Bencic az első játszmában 3-1-es vezetését követően egyetlen játékot sem tudott nyerni, és egyszer a második felvonásban is elveszítette adogatójátékát, amit ellenfele kihasznált.

A világranglistán 150. Raducanu másodszor szerepel Grand Slam-torna főtábláján, idén Wimbledonban a nyolcaddöntőig jutott. Sikerével történelmet írt az Eurosport cikke szerint, ő ugyanis az első női teniszező a US Open történetében, aki a selejtezőből indulva jutott el a legjobb négy közé az Open-érában. Az eddig lejátszott nyolc meccsén még csak szettet sem veszített.

Raducanu román édesapa és kínai édesanya gyermekeként Torontóban született, kétéves volt, amikor a család Nagy-Britanniába költözött. Ötévesen kezdett el teniszezni, 2018-ban állt profinak, a WTA Touron pedig idén debütált. A US Open-szereplésének köszönhetően jelenlegi állás szerint az 51. helyre jönne fel a világranglistán.

US Open, nők, negyeddöntő

Raducanu (brit)-Bencic (svájci, 11.) 6:3, 6:4

The post 18 éves teniszező írt történelmet a US Openen az olimpiai bajnok kiejtésével first appeared on 24.hu.

Related posts

Lemondott Márki-Zay Péter alpolgármestere, mert szerinte az előző rendszer tükörképét hozta létre

MOCOHU

Ők kapták idén a Libri irodalmi díjakat

MOCOHU

Újabb migrációs krízistől félti Szijjártó Magyarországot

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This