8.5 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
autósportf1Forma-1lewis hamiltonMAGYARORSZÁGmercedesSportvaltteri bottas

„Büszke vagyok rá, hogy veled együtt versenyezhettem” – így mondott Bottasnak köszönetet Hamilton

Hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy a Mercedes finn Forma-1-es pilótája, Valtteri Bottas az Alfa Romeo versenyzője lesz 2022-től.

Kapcsolódó
Bottas elhagyja a Mercedest, az új csapata is megvan

Azt is sejteni lehet, ki lesz az utódja.

A hír egyben azt is jelenti, hogy öt év után Lewis Hamilton új csapattársat kap majd a következő idényben, a címvédő brit pilóta pedig nem is ment el szó nélkül az eset mellett, megköszönte a munkát Bottasnak.

Rendkívül büszke vagyok rá, hogy veled együtt versenyezhettem öt évig. Egy olyan csapat tagjai voltunk, amelyik egymás után négyszer szerzett konstruktőri világbajnoki címet és motiválni tudtuk egymást hullámhegyekben és hullámvölgyekben egyaránt. Köszönöm VB, fejezzük be jól ezt a szezont

– írta közösségi oldalain Hamilton.

A Mercedes várhatóan George Russellt ülteti majd a finn pilóta helyett a másik autóba.

The post „Büszke vagyok rá, hogy veled együtt versenyezhettem” – így mondott Bottasnak köszönetet Hamilton first appeared on 24.hu.

Related posts

A Momentum is Ungár Pétert támogatja Szombathelyen

MOCOHU

Visszafizeti a pénzt a jelentkezőknek Covid-vakcinát ígérő Nemzetközi Oltóközpont

MOCOHU

Valaki ma majdnem hárommilliárd forintot nyert az ötös lottón

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This