15.5 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
filmtvgyászjean-paul belmondoKultúraMAGYARORSZÁGmeghalt

Meghalt Jean-Paul Belmondo

88 éves korában elhunyt Jean-Paul Belmondo, minden idők egyik legnépszerűbb francia filmszínésze. A hírt a színész ügyvédje közölte az AFP hírügynökséggel. Belmondo a ’60-as és ’70-es évek európai filmes generációjának kulcsfigurája volt, és különösen a Jean-Luc Godard-dal közösen készített filmjei révén az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb nevévé vált.

Jean-Paul Belmondo 1933-ban született Neuilly-sur-Seine-ben, apai ágon olasz származású családból, és fiatalon ökölvívónak készült. Rövid karrierje azután ért véget, hogy szembesült vele, milyen látható nyomokat hagyott a sportág az arcán. A kötelező katonai szolgálata után színészetet tanult, és 1953-ban debütált a színpadon. Nem sokkal ezután filmezni is kezdett, és néhány mellékszerep után Godard-tól kapta első főszerepét a Kifulladásig című filmben (1960), mely egy csapásra meghozta a világhírt a számára. Előtte már Lino Ventura partnereként hangsúlyos szerepe volt a Menekülésre ítélve című filmben is, de a Kifulladásig a francia új hullám egyik kulcsfilmjeként egészen új fejezetet nyitott a filmművészetben és Belmondo karrierjében is.

Még ugyanabban az évben még egy világsikerű filmben kapott főszerepet: Vittorio De Sica Egy asszony meg a lánya című filmjében, melyben Sophia Loren oldalán játszhatott, és onnantól kezdve futószalagon követték egymást a zömmel francia és olasz filmek Belmondo főszereplésével. Különösen sikeres volt együttműködése Philippe de Broca rendezővel, akinek több népszerű filmjében is szerepelt (Cartouche, Riói kaland stb.), miközben azt is bebizonyította, hogy számos műfajban is otthon van. Igaz, ő maga bevallottan a kalandfilmeket szerette legjobban forgatni.

A hatvanas években Alain Delon mellett Belmondo volt a francia új hullám férfi sztárja, aki azonban Hollywoodnak nem akart behódolni, mondván, nem akar angol nyelvű filmekben szerepelni, így maradtak az európai filmek. Miután a hatvanas évek végén másfél évig szabadságra ment, már kevésbé frenetikus tempóban filmezett, de így is jött pár nagy filmsiker, mellette pedig Belmondo producerként is bemutatkozott.

Belmondo 2001-ben agyvérzést kapott, a filmezéstől akkor lényegében visszavonult, egyedül a 2009-es Egy ember és kutyája című filmben vállalt szerepet.

The post Meghalt Jean-Paul Belmondo first appeared on 24.hu.

Related posts

Gyors ütemben adósodnak el a kórházak, már a beszállítókat sem fizetik ki

MO.CO.HU

Bajorországban még soha nem volt annyira drámai a helyzet, mint most

MO.CO.HU

Olimpia: Négyszer annyi jár egy magyar aranyéremért, mint egy amerikaiért

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This