14.6 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
afganisztánMAGYARORSZÁGNagyvilágpandzsír

A tálibok azt állítják, elfoglalták Pandzsírt, az ellenállók szerint ez hazugság

Az Afganisztánban nemrég hatalomra került radikális iszlamista tálibok pénteken azt állították, hogy elfoglalták az eddig ellenállást tanúsító Pandzsír tartományt, az ottani ellenállók szerint ez hazugság.

A radikális iszlamisták három forrása is azt közölte a Reuters hírügynökség szerint, hogy kezükre került a tartomány, s ezzel Afganisztán teljes területe immár az övék. Nem sokkal korábban a Yeni Safak török napilap is a tálib erőknek utolsóként ellenálló tartomány elestéről jelentett az internetes oldalán, helyi tudósítójára hivatkozva.

A török lap beszámolója szerint a tálibok örömünnepet ülnek és fegyvereikből lőszerzáporral szórják be az eget.

A mindenható Allah kegyelméből egész Afganisztán felett átvettük az ellenőrzést. A bajkeverőket legyőztük és Pandzsír most már az uralmunk alá került

– hangsúlyozta egy tálib parancsnok a Reuters szerint.

Közlését egyelőre nem sikerült független forrásból megerősíteni. A BBC brit műsorszolgáltató később arról adott hírt, hogy a pandzsíri ellenállók tagadták a tálibok állításait.

Ali Nazari, a Nemzeti Ellenállási Front (NRF) szóvivője szerint gyakorlatilag visszaverték az ország többi részében hatalmon lévő radikális iszlamistákat.

A tálibok propagandagépezete ugyanazt szajkózza, hogy Pandzsír elesett, ami – mint az elmúlt héten megbizonyosodhattunk róla – hazugság, és ennek pont az ellenkezője igaz, hogy az NRF meghátrálásra kényszerített őket

– mondta a szóvivő a BBC globális televíziós hírcsatornájának, a BBC World Newsnak nyilatkozva.

Nazari szerint az NRF erői bekerítették és megostromolták a tálib harcosokat a völgy északkeleti részén.

Van néhány száz tálib, aki csapdába került. És eközben kifogynak a lőszerből, és jelenleg már tárgyalnak a megadás feltételeiről

– mondta.

Amrulla Száleh volt afgán alelnök, a pandzsíri ellenállás egyik vezéralakja egyidejűleg a Tolo News afgán televíziónak nyilatkozva hazugságnak nevezte azokat a jelentéseket, miszerint elmenekült volna az országból, egyúttal közölte: Pandzsírban marad.

A nap folyamán a tálibok azt állították, hogy Amrulla Száleh a pandzsíri ellenállók parancsnokaival együtt Tádzsikisztánba menekült.

Már állítólagos távozásának hírét követően Száleh – aki Asraf Gáni volt elnök külföldre menekülését követően az alkotmányra hivatkozva magát nevezte meg az államfői tisztség jogos betöltőjeként – a Twitteren írt a pandzsíri lakosság szörnyű megpróbáltatásairól.

A tálibok elzárták a humanitárius segélyek útját Pandzsírba, etnikai alapon szűrik az utazókat, a hadköteles korú pandzsíri férfiakat aknamezőkre hajtják, lekapcsolták a telefon- és áramszolgálatást, és még gyógyszert sem engednek be a területre. Az emberek csak kis összegű készpénzt tarthatnak maguknál

– írta mikroblogján.

Az Afganisztánban augusztus közepén ismét hatalomra került tálibok Pandzsír kivételével az összes tartományt ellenőrzésük alá vonták. A Kabulhoz közel eső, észak-keleti tartomány politikai engedmények fejében történő átadásáról folytatott tárgyalások gyorsan kudarcba fulladtak és a tálibok úgy döntöttek, erővel szerzik meg Pandzsírt, amelyre az 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt nem tudták kiterjeszteni hatalmukat. Pandzsír volt egyébként az Egyesült Államokkal 2001-ben a tálibokkal szemben szövetkező Északi Szövetség fellegvára.

A mostani ellenállást az afgán hadsereg régióba menekült alakulatai és a helyi erők alkotják. Sokan a hatalomból elűzött afgán kormány tagjai közül is oda menekültek. A katonai ellenállás Ahmad Maszúd körül szerveződött, aki a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmad Sah Maszúd, a tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia.

(MTI)

The post A tálibok azt állítják, elfoglalták Pandzsírt, az ellenállók szerint ez hazugság first appeared on 24.hu.

Related posts

Négy férfi megevett 30 kiló narancsot, mert túl drága lett volna felvinni a repülőre

MO.CO.HU

125 szilveszteri riasztást kaptak a tűzoltók

MO.CO.HU

Lezuhant a misztikus mágnás, aki Prágától Pekingig szárnyalt

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This