13.8 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldbűnügydrogkereskedelemkalocsaMAGYARORSZÁG

Ezer forintért árulták a „herbált” és a „kristályt” a kalocsai drogkereskedők

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kalocsai Járási Ügyészség egy férfi, az élettársa és két további bűntársuk ellen, akik tavaly és 2019-ben „herbál” és „kristály” nevű designer drogokat fogyasztottak és árultak több helybélinek Kalocsán, köztük egy kiskorú fiúnak is.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a  20 éves vádlott már több éve rendszeresen fogyasztott „herbált” és „kristályt”, amit részben az egyik ismerősétől, egy 29 éves férfitől vásárolt. Később egy internetes portálról szerezte be a drogot, amelyet a rendőrség azóta már felszámolt. De olyan is előfordult, hogy az élettársa nevére rendelte meg az anyagot, aki nem is tudott erről, majd a drog egy részét eladta a 29 éves cinkostársának.

A 29 éves terhelt többször is vásárolt drogot a fiatalabb vádlottól, amit részben elfogyasztott el, részben eladott. A 20 éves dílernek volt több állandó kuncsaftja is, volt olyan fogyasztó, aki legalább 20-30 alkalommal vásárolt tőle. Amikor nem volt otthon, akkor az élettársa, egy 21 éves nő „szolgálta ki” a lakásukon a vevőket, köztük a 29 éves bűntársukat és az ügy negyedik vádlottját, egy 35 éves férfit.

police.hu

A legidősebb vádlott havonta tízszer vett „herbált” és „kristályt” a 20 éves vádlottól és élettársától, egy csomagot ezer forintért. A 35 éves férfi a drogot részben elfogyasztotta, részben pedig egy ismerősének adta tovább.

A 20 éves díler mintegy 8-10 alkalommal adott el drogot egy fiúnak, akiről tudta, hogy még kiskorú. A fiú a „herbált” és a „kristályt” két másik kiskorúval közösen fogyasztotta el, akik a vásárlásnál is jelen voltak.

A rendőrök tavaly májusban fogták el a 20 éves vádlottat, aki letartóztatásban várja a tárgyalást. Az élettársa és a 35 éves terhelt szabadlábon védekeznek, míg a 29 éves bűntársuk bűnügyi felügyelet alatt áll.

A járási ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, illetve – az élettárs és a 35 éves vádlott esetében – új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségével vádolja a banda tagjait. A 20 éves dílerre végrehajtandó börtönt és közügyektől eltiltás, míg az élettársára elzárást kért az ügyész. A másik két vádlottra felfüggesztettet és pártfogó felügyelet kiszabását kérte az ügyészség.

The post Ezer forintért árulták a „herbált” és a „kristályt” a kalocsai drogkereskedők first appeared on 24.hu.

Related posts

Megöltek egy fehérorosz állambiztonsági tisztet, majd kétszáz embert letartóztattak, mert erről kommenteltek

MO.CO.HU

Még mindig nem tudni, hol játszanak a magyarok a kézi-Eb-n

MO.CO.HU

Halottakat utánzó chatrobot ötletét védette le a Microsoft

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This