14.2 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
dedra mcgeedoug simmonsÉlet-StílusesküvőjamaikaMAGYARORSZÁGszámlavendég

240 dolláros számlát kaptak egy pártól, mert nem mentek el az esküvőjükre, pedig meg voltak hívva

Kevés olyan téma van, ami annyira megosztja az embereket, mint az esküvői etikett. A vendéglistával és az öltözködési szabályokkal kapcsolatos hétköznapi vitákon túl azonban találkoztunk már olyannal, amikor egy menyasszony sok pontos, szigorú szabálylistát küldött a vendégeknek, de a Twitter felhasználóit újonnan megőrjítő történethez hasonlóval még nem találkoztunk korábban.

Egy menyasszony és vőlegény ugyanis úgy döntöttek, hogy meglehetősen magas számlát postáznak azoknak a vendégeknek, akik nem jelentek meg az esküvőjükön – írja az indy100.

A közösségi oldalon megjelent fotó egy 240 dollár (71 ezer forint) értékű számlát ábrázol, amit azoknak szánt az ifjú pár, akiket meghívtak az esküvőjükre, de nem jelentek meg, és nem is jelezték előre, hogy így lesz. A hanyag meghívottaknak pedig egy hónapjuk van kiegyenlíteni a számlát annak szövege alapján.

Mivel nem telefonáltál, és nem értesítettél minket megfelelően arról, hogy nem leszel jelen, ezzel az összeggel tartozol nekünk, amiért előre kifizettük a helyed. Zelle vagy PayPal segítségével fizethetsz. Kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot, és tájékoztass minket, hogy melyik fizetési mód felel meg neked. Köszönjük!

– áll a számlán, amit a HuffPost vezető címlapszerkesztője, Phillip Lewis azzal a szöveggel osztott meg Twitteren, hogy „Nem hiszem, hogy valaha láttam már esküvői fogadásról szóló számlát lol”.

Bár sokan megkérdőjelezték a számla hitelességét, az azt kiállító fiatal házaspár, a 44 éves Doug Simmons és a 43 éves Dedra McGee (ma már Simmons) megerősítette a papír valódiságát.

A férfi még Facebook-oldalán is közzétett róla egy képet azzal az üzenettel, hogy:

„NE SÉRTŐDJETEK MEG, AMIKOR EZT A #SZÁMLÁT KÜLDÖM NEKTEK. VALAHOGY ÍGY FOG KINÉZNI. EMAILBEN ÉS AJÁNLOTT LEVÉLBEN FOGOM ELKÜLDENI. ARRA AZ ESETRE, HA AZT MONDANÁTOK, HOGY NEM KAPTÁTOK MEG AZ E-MAILT.”

A New York Postnak nyilatkozva pedig azt mondta, a lépés nem a pénzről szólt, hanem arról, hogy ő és új felesége, akik Chicagóból származnak, tiszteletlennek érezték, hogy egyes meghívottak nem jelentek meg a jamaikai álomesküvőjükön.

Négyszer kérdeztük meg, hogy „El tudtok-e jönni, meg tudjátok-e csinálni?”, és ők csak azt mondták, hogy „Igen”. Előre kellett fizetnünk – mondta a férj a Postnak.

Senki sem mondta vagy küldött üzenetet, hogy «Hé, nem tudjuk megcsinálni» –  csak ennyit kértem. Ha azt mondjátok, hogy nem tudtok eljönni, megértő lennék – de hogy semmit sem mondtok, aztán hagyjátok, hogy én fizessek nektek és a plusz egy főnek? Négy emberből nyolc ember lett. Ezt magamra vettem

– folytatta az indoklást.

Később az Insidernek azt is elmondta, hogy 109 vendég válaszolt a meghívásukra, de nyolc ember nem jelent meg a tengerparti esküvőn.

Simmons tisztázta azt is, hogy valójában soha nem küldte el a számlát. De a lépés nyilvánvalóan bevált, mert néhány hiányzó vendégtől, aki látta a posztot, bocsánatkérést kapott.

Természetesen a lépés megosztotta a véleményeket, egyesek „kicsinyesnek” bélyegezték, mások viszont azt mondták, hogy a kritikusok nyilvánvalóan soha nem terveztek vagy fizettek ki egy esküvőt.

Az egyikük azt írta a Twitteren: „Nem tudom elképzelni, hogy valóban gyűjteni akarnának ezzel a számlával. Szerintem csak fel akarják hívni erre a figyelmet, ami teljesen jogos. Több mint udvariatlanság, ha valaki megerősíti a részvételét egy esküvőn, és nem jelenik meg magyarázat nélkül.”

Egy másik még azt, hogy bárcsak ő is így tett volna: „Az emberek egyharmada, akik visszajeleztek az esküvőnkre, nem jelent meg. Rengeteg ételért fizettünk, ami kárba veszett.”

De mások nem voltak ennyire lenyűgözve.

„Képzeljék el, hogy egy világjárvány idején tartanak esküvőt. Aztán számlát küldenek azoknak, akik nem jöttek el. Esküszöm, hogy ez a levél lenne az utolsó alkalom, hogy felveszem velük a kapcsolatot barátként” – írta egy kritikus. Egy másik pedig így viccelte el a dolgot:

Én még kicsinyesebb lennék. Én ezt csináltam a születésnapi partikkal, az évfordulós vacsorákkal, az előre kifizetett AAirbnb-foglalásokkal. Mindennel!

Durva szabályokat írt elő a násznépnek egy menyasszony

Az ilyen nő már nem is menyasszony, hanem menyasszörny!

The post 240 dolláros számlát kaptak egy pártól, mert nem mentek el az esküvőjükre, pedig meg voltak hívva first appeared on 24.hu.

Related posts

Jakab Ferenc: Új osztrák-magyar vakcinakísérlet kezdődött

MOCOHU

Földcsuszamlás Norvégiában: négyre nőtt az áldozatok száma

MOCOHU

Lang Györgyi: Annyira nagy a kaki, hogy befedi mindenkinek a fejét

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This