5.8 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
bruce jennercaitlyn jennerMAGYARORSZÁGnetflixSzórakozásuntold

A Caitlyn Jenner életéről szóló filmben végigizgulhatjuk, ahogy még férfiként olimpiai aranyat nyer

Minden generációnak más élménye lehet Bruce Jennerről: az előző évszázad közepén születettek az 1976-as olimpia tízpróbás bajnokát láthatják benne, a 2000 után születettek a családi „realitynek” köszönhetően a Jenner lányok édes- és a Kardashian lányok mostohaapját, aki pedig csak felületesen követi a bulvárt, emlékezhet egy transz nőre, aki néhány éve egy divatmagazin címlapján coming outolt és akiről mostanában leginkább amiatt cikkeznek, mert az amerikai Republikánus Párt színeiben indul a szeptemberi kaliforniai kormányzóválasztáson.

Ha átlagos lettem volna, jó tanuló, identitásproblémák nélkül, nem kellett volna sportolnom

– hallatszanak Jenner szavai a hetvenperces doku elején. A film archív, gyerekkori, illetve az olimpián készült felvételekkel kezdődik. Kiderül, ötödikes korában a testnevelő tanára fedezte fel a képességeit (legelőször azt, hogy az iskolában ő fut a leggyorsabban), ez pedig örökre megváltoztatta az életét. Ami első látásra is szokatlan, hogy Caitlyn Jenner egyes szám harmadik személyben beszél Bruce Jennerről – az emberről, aki ugyanúgy ő volt, csak férfi testben.

A film Jenner malibui luxusotthonában kezdődik, ahol az exsportoló régi fényképeket mutogat a kamerának: az azóta (talán) dollármilliárdos Kylie-val és Kendallal közös nyaralási fotók mellett előkerül egy Guinness-rekordot igazoló plakát is. A nő ugyanis 2015 szeptemberében bő négy óra alatt szerzett egymillió követőt a Twitteren, és a tempóval Barack Obamát előzte meg. Ez többnyire annak köszönhető, hogy két hónappal korábban a Vanity Fair címlapján mesélt arról, hogy ő igazából transz nő.

Aztán „váratlanul” megcsörren a telefonja, édesanyja keresi, akit gyorsan leráz a videósok miatt. Megtudjuk, anyja mindenben támogatja őt, édesapja viszont még a nemváltás előtt meghalt, így nem ismerhette meg teljes történetét. „Szerette Bruce-t, a fiát” – mondja a most 71 éves Jenner és még mindig fura, hogy nem egyes szám első személyben mesél magáról. A fiú tíz-tizenegy éves volt, amikor – szülei távollétében – belopózott a gardróbba, ahol felöltözött női ruhába, és ki is rúzsozta magát.

A főiskolát sportösztöndíjjal végezhette el, ám megsérült (egy amerikaifoci-edzésen intézték el a térdét), így sokáig kétséges volt, folytathatja-e sportkarrierjét. Edzője felvetette neki, hogy el tudja képzelni tízpróbázóként.

Vanity Fair

Végzősként került be az 1972-es olimpiai csapatba: a játékokon tizedik lett tízpróbában. Történt viszont egy fontos dolog: az éremosztásnál felfigyelt az akkori győztesre, Mikola Avilovra, aki annyira lenyűgözte, hogy főiskolai barátnője, későbbi első felesége, Chrystie Scott beszámolója szerint istenként beszélt róla. Míg Mikola a hidegháborús Oroszországból jött, addig Jennerben másfajta háború dúlt: nem tudta eldönteni, hogy transz vagy meleg, és mivel „nem tudott a témáról semmit, inkább befogta a száját”. A férfi bizonyítani akart (egyebek mellett a férfiasságát, illetve azt, hogy értékes ember), ezért a következő négy év minden egyes napját edzéssel és felkészüléssel töltötte. Mivel akkor sportolóként még nem lehetett pénzt keresni, biztosítási ügynök lett belőle, felesége pedig légiutas-kísérő. Az 1976-os olimpiára készüléskor nemcsak az motiválta, hogy jobb legyen Avilovnál, hanem az is, hogy ha vége a játékoknak, az egészet abbahagyja majd, ugyanis túl sok mindent kellett feladnia miatta.

Nyerek vagy sem, végeztem.

Ezután mind a tíz versenyszámot végigizgulhatjuk Jennerrel, látjuk, ahogyan fej-fej mellett gyűjtik a győzelemhez szükséges pontokat Avilovval. Jenner futásban jó, de a távolugrásban alulmarad. Súlylökésben jól teljesít, de a magasugrás Avilov kedvenc száma, ennek megfelelően gyűjti is a pontokat. A tízpróba első napját Jenner 4298 ponttal zárja, tizenhét ponttal lemaradva Avilovtól és harmincöt ponttal az első helyen lévő Guido Kratschmertől. Ez azt jelenti, hogy elérhető számára az aranyérem, de bukhat is élete utolsó olimpiáján. Aludni próbált, hogy másnap kipihent legyen, ám a gondolatai ébren tartották.

A tízpróba második napja a gátfutással kezdődött, Jennert stresszelte, hogy honfitársa pár futammal korábban megcsúszott futás közben és annyi időt (illetve ezzel együtt pontot) veszített, hogy számára elúszott az érem. Ráadásul Avilov erős gátfutásban, meg is veri Jennert, nő a különbség a pontszámaik között. Ám Jenner a diszkoszvetésben arat, a rúdugrást is könnyen teljesíti. A gerelyt 69 méterre hajítja el, ennek köszönhetőn kilenc szám után százötven ponttal vezet a harmadik helyre csúszó Avilov előtt.

Aztán jön a legnehezebb: a két napon át tartó tízpróbát az 1500 méteres futás zárja.

Netflix Chrystie Scott, Bruce Jenner első felesége az olimpián szurkol.

Jenner végül világrekordot állít fel, ezzel aranyérmet szerez, Avilov pedig bronzzal távozik. A felvétel egyik legnyomasztóbb pillanata, amikor a sportolókat mutatják a versenyszám végén, ahogyan kétnapnyi megfeszítő versenyzés és másfél kilométer lefutása után a világukról sem tudva, fáradtan, edzőikre támaszkodva bolyonganak a pályán. „Megcsináltuk!” – mondta Jenner Scottnak, miután odament hozzá és a korláton átemelve örömében megölelte őt.

Rémült voltam, nem tudtam, milyen lesz ezután az életem

– emlékszik vissza a filmben Caitlyn Jenner, aki hozzáteszi: bár már olimpiai bajnok is volt, továbbra is ugyanazokkal a problémákkal küzdött, mint előtte. Arról is mesél, hogy az olimpia után taxik álltak meg az út közepén, emberek dugókat okoztak, miközben kezet akartak vele rázni vagy autogramot kérni. Scott szerint semmi sem maradt a privát életükből, miután mindenki akart magának egy szeletet a férjéből – egyebek mellett gabonapelyhet is reklámoztattak vele. A nő úgy emlékszik vissza, hogy elképesztően nehéz volt számára ez az időszak, de mint később kiderült, „más dolgok is forrtak a felszín alatt”. A dokuban megszólal közös fiuk, Burt Jenner is, aki azt mondja, mindig is tudta, hogy apja más. (Hiába beszél az akkor még férfi testben élő apjáról, a she szót használja.)

1984-ben Bruce Jenner már nem volt együtt Scott-tal, egyedül élt egy malibui konyhóban, diszfóriában szenvedett. Azt remélte, a szétválás után helyére teszi a dolgokat magában, de ehhez képest élete legrosszabb hat éve következett. Ennek az időszaknak a végére oda jutott, hogy belevágna a nemváltásba. De túlságosan félt.

Aztán találkozott Kris Jennerrel.

Az utolsó tíz percben a sportot hátrahagyva kizárólag családdal kapcsolatos történéseket láthatunk: Khloé és Kim(berly) Kardashian első napjait az iskolában, az újszülött Kylie-t ölelő Kendall Jennert – utóbbival látható az alábbi 1997-es felvételen.

Netflix

Bruce Jenner a filmben azt mondja, úgy gondolta, folytathatja tovább ugyanúgy az életét és elég lesz, ha zárt ajtók mögött női ruhákba bújik. De aztán Kris Jenner úgy döntött, kiárusítja a saját és teljes családja életét, és megszületett a Keeping Up with the Kardashians sorozat. „Túl sok titkom volt” – idézi fel Jenner a kezdeti időszakot. 2015-ben különváltak útjaik Krisszel, és elérkezettnek látta az időt, hogy belevágjon a nemváltó műtétbe. Pár kisebb műtéten átesett már, de nem akarta nagy dobra verni az átalakulást. A média viszont undorítóan kezelte a helyzetet: a TMZ le akart hozni egy felvételt, amin az ádámcsutka-eltávolító műtétje után egy sikátorban távozik a rendelőből, szinte kényszerítették, hogy coming outoljon, beszéljen nyilvánosan a nemváltásáról, az újságírók pedig lányait faggatták arról, hogy mit szólnak édesapjuk tetteihez. Pedig Bruce Jenner akkor még velük sem beszélt az egészről.

Az Első kézből: Caitlyn Jenner című filmben az a jó, hogy nincsenek kínos üresjáratok, nem filmezik közelről a síró főszereplőt. Ez csupán Caitlyn visszaemlékezése arra a férfira, akinek élete legnagyobb sikereit, de egyben legnagyobb szenvedéseit is köszönheti.

The post A Caitlyn Jenner életéről szóló filmben végigizgulhatjuk, ahogy még férfiként olimpiai aranyat nyer first appeared on 24.hu.

Related posts

Kínzástól, akár gyilkosságtól félti a fehérorosz ellenzék a Ryanair-gépről leszedett újságírót

MOCOHU

Jól járt Magyarország Merkel pártjának új vezetőjével?

MOCOHU

Harmadfokú figyelmeztetéseket adtak ki keddre a hőség miatt

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This