Augusztus 26-ig még nagyjából megálltak a vietnami háború csúfos kudarcával és a saigoni utolsó pillanatos evakuációval vont párhuzamok, amiket a mostani afganisztáni helyzettel vontak sokan. Ám az Iszlám Állam (ha hinni lehet a beismerésüknek) száz feletti halottat követelő kabuli terrortámadása megmutatta, a helyzet egészen más. Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk: Joe Biden elnök Amerikája komoly vereséget szenvedett, még a kivonulás egyik utolsó napján is tucatnyi amerikai katona áldozta életét az elbukott nemzetépítésért. Persze a helyzet sokkal összetettebb szokás szerint, a kivonulást például jórészt még Donald Trump kezdeményezte és tárgyalta le, miközben Afganisztán egy nagyhatalmi sakkozás részévé is vált.
Dörgedelmes panda
Augusztus 17-én szerkesztőségi cikk jelent meg a Global Timesban, a kínai pártállami propaganda nemzetközi szócsövében. Ha egy aláíratlan szerkesztőségi anyag élesedik egy egypárti, voltaképp Hszi Csin-ping elnök vezérelte rendszerben ebben a lapban, az a kínai vezetés üzenetének is tekinthető a nyugat felé. A cikk címe nem hagy kétséget afelől, hogy új idők kezdődnek:
A cikk végigmegy rajta, ahogy az amerikaiak sietve kivonták a csapataikat Afganisztánból, ahogy Joe Biden elnök ezt megmagyarázta, ahogy az USA renoméja elég masszív csorbát szenvedett, miközben a világ hírtévéi a kaotikus kabuli képsorokat közvetítették. Antony Blinken amerikai külügyminiszter eközben körbetelefonálta a térség fontos nagyhatalmait, így Vang Jit, kínai kollégáját is megcsörgette. Kérte Vangtól és Kínától, hogy játsszanak majd fontos szerepet egy stabil és mindenkit befogadó kormány létrejöttében (vagy ahogy a Global Times fogalmazott, „Blinken segítségért könyörgött”).
És itt jön a lényeg: Vang külügyminiszter jelezte Blinkennek, nagyon nincs rendben, hogy az Egyesült Államok csomó fronton keresztbe tesz Kínának, majd a fenti ügyben a segítségét kéri. Kína persze segít majd rendet tenni és újjáépíteni a szomszédban – szólt a válasz –, de nem akar Washingtonnak segíteni eltakarítani azt a mocskot, amit maga után hagyott. A végső üzenet tiszta:
A helyzetet ezek szerint reálisan látják Pekingben: Washington politikai vezetésének és az amerikai közvéleménynek is elege lett a hiábavaló, két évtizedes közel-keleti vérfürdőkből, beismerték a nemzetépítési próbálkozások kudarcát, és az új külpolitikai doktrínához alkalmazkodnak. Most már nem a terrorellenes háború a fő csapásirány, hanem az, ami Trump elnöksége alatt vált nyilvánvalóvá: ez pedig a Kínával való versengés. Trump alatt ez főleg a kereskedelmi háborúban merült ki, bár Kína körbezárása már korábbra is datálható.
Kínának többlépcsős külpolitikai céljai vannak. Elsődlegesen a partmenti szigetláncokat szeretné közvetlenül vagy szövetségeseken keresztül ellenőrizni (másodlagosan a komplett térséget, harmadlagosan pedig repülőgép-hordozókkal és egyéb technológiákkal ugyanúgy globális erő akar lenni, mint az USA). Ezért vannak szigetvitái Japánnal és a dél-kínai-tengeri szomszédokkal. Ennek a szigetláncnak a része Tajvan is, ami az USA nyílt támogatását élvezi, és rengeteg fegyvert vásárol Washingtontól. Az amerikai döntéshozókat valószínűleg kevésbé feszélyezi, hogy Kína másik, az Egyesült Államoktól távolabbi oldalán mi történik.
Erről egyébként egy másik véleménycikk is megjelent a New York Timesban augusztus 20-án Zsou Bonak, a kínai néphadsereg 2003–2020 közötti tábornokának, hadistratégájának a billentyűzetéből. Szerinte Kína nyilván benyomul majd a vákuumba, de nem kér semmi politikai jellegű gesztust a Kabulban épp hatalmon lévőktől (a tálibokkal már meg is kezdték a barátkozást), csak a nagy infrastrukturális beruházásokat és a ritka ásványkincsek kitermelését.
Kína ráadásul bevonhatja az ellentmondásos, sokak szerint gyarmatosító hangulatú Öv és Út Kezdeményezésbe Afganisztánt is, például autópálya-építésekkel, hogy gyorsabb legyen a kereskedelmi összeköttetés a Közel-Kelet és Kína között. Katonailag is megjelenhetnek azért – például egy többezres békefenntartó erővel –, amit az afgánok is szívesebben látnak majd Zsou szerint, mint a távoli amerikaiakat. Önmagának ellentmondva azért Zsou is megjegyzi: Kínának lesz azért kérése a Talibánhoz: ne támogassák tovább a Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalmat (amire hivatkozva koncentrációs táborokba zárták szinte a teljes ujgur népet). Mindenesetre Zsou szerint még nyitva áll az út az amerikaiakkal való együttműködés előtt, hisz semelyik fél sem akar polgárháborút afgán földön. A kínaiak persze bíznak abban, hogy nekik sikerül Afganisztán betörése vagy megszelídítése, a tábornok szavaival:
Afganisztánt jó ideje a hódítók temetőjeként szokás tekinteni: Nagy Sándor, a Brit Birodalom, a Szovjetunió, majd az Egyesült Államok. Most Kína lép be, de nem bombákkal felfegyverezve, hanem építési tervrajzokkal és az eséllyel, hogy bizonyítsa, az átok megtörhető.
Biden stratégiai kudarca
Kapcsolódó kérdés, hogy ez a méretes geostratégiai váltás bejön-e az Egyesült Államoknak, hogy mennyire ingatta meg Joe Biden kormányát az afganisztáni kivonulás kudarcos és most már véres kivitelezése, illetve később igazolni tudja-e a Csendes-óceánra való áttolódást?
A számok tükrében úgy tűnik, a külpolitikát sokszor kevésbé komolyan vevő amerikaiakat is sokkolhatta, hogy a húszéves háború vége egy pillanatok alatt összeomlott szövetséges kormányzat és hadsereg, a Talibán blitzkriegje, villámgyors hódítása és egy brutális káoszba torkolló kimenekítés lett. A FiveThirtyEight rendszeresen ábrázolja a regnáló elnök népszerűségét mérő összes közvélemény-kutatást. Még januárban átlag 53 százalék helyeselte Biden munkáját 36-tal szemben, később szép lassan zárult az olló. A folyamat augusztus 15-én gyorsult fel igazán, amikor némi túlzással puskalövés nélkül vonultak be az iszlamista felkelők Kabulba.
Mindez jól mutatja, hogyan fordul a töketlenkedőnek tűnő elnök ellen lassan az az amerikai közvélemény, ami háromnegyed éve még megváltóként várta Trump legyőzőjeként (a közvélemény trumpista része persze akkor és azóta is a sátánt látta/látja benne). Természetesen az ellenzékbe szorult republikánusok is újult erővel támadják Bident. A kabuli attak másnapján Mitch McConnell, a szenátusi republikánus csoport vezére a mostani elnök hibájának nevezte a kaotikus kivonulást, és a Hill szerint kijelentette:
Iszonyatos dolgok történnek, amikor a terroristáknak megengedik, hogy szabadon működjenek. Ez a gyilkos támadás a legvilágosabb emlékeztetőt nyújtja, hogy a terroristák nem fogják abbahagyni az Egyesült Államok támadását csak azért, mert a politikusaink belefáradtak a velük való harcba.
Már bőven a reptéri bombamerényletek előtt is felmerült Biden felelőssége (miközben, tegyük hozzá, Kamala Harris alelnök szépen meghúzta magát egy ázsiai körutazáson és kivonódott az egész ügyből). A CNN-t nem lehetett korábban Biden-ellenességgel vádolni, de már ott is publikáltak olyan elemzést, ami megkérdőjelezi az elnök hozzáértését, ítélőképességét, együttérzését. Kezdetben azzal érvelt, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik az evakuációval, nincs szó kudarcról (az embernek a klasszikus, égő házas-kávézós kutyás mém jut eszébe erről).
Később persze már Biden is kimondta a „káosz” szót, hozzátéve, hogy a tálibokkal való együttműködésben bízik, ami az evakuációt illeti. A CNN tisztába tette a dolgot: az elnök a fegyveres erők legfőbb parancsnoka, ha ő nincs képben azzal, mi történik (holott már korábban tudnia kellett, hogy nem elegendők a terepen lévő amerikai erők a gyors kimentéshez, valamint a kamuegységekkel és zéró morállal felálló afgán hadsereg is szempillantás alatt leteszi a fegyvert), akkor az csúfos politikai-katonai kudarcnak számít.
A kérdés most az lehet, hogy az otthoni relatív sikerek, a gazdaságmentő gigacsomag, valamint a koronavírus elleni relatíve sikeres oltási program (már ahol nem lángolt fel a járvány újra az oltásellenesek miatt) megmenthetik-e a reputációját. Külföldön nehézkesen, hisz a makacsul hajtogatott augusztus 31. után több ezer olyan sérülékeny afgán szövetséges maradhat hátra tálib uralom alatt, akik segítették az amerikai erőfeszítéseket a 20 év alatt. Márpedig hiába volt már kevés az amerikai katonai erő ahhoz is, hogy a sebtiben feladott bagrami légibázist és a kabuli repteret is megtarthassák, hónapokkal előre leszervezett evakuációval, vízumpolitikával és előrelátással a mostani kudarc kibekkelhető lett volna.
Impeach him!
És itt érezték meg a republikánusok, hogy eljött az idő a Trump elleni impeachmentek, azaz alkotmányos felelősségrevonási eljárások visszaadására. Lindsey O. Graham szenátor úgy fogalmazott a konzervatív Fox News-nak egy hete, hogy ha csak egy amerikait is hátrahagynak a még ott lévő mintegy ezerből, valamint a nekik segítő afgánokat nem mentik ki, akkor Biden súlyos bűncselekményt és vétséget követ el az alkotmány alapján, szóval felelősségre kell vonni őt. Mindez egyelőre hagymázas álom, mivel a demokraták vannak enyhe többségben a Kongresszus mindkét házában, de bő egy év múlva, a félidős választásokon egy rakat szenátusi és az összes képviselői helyről döntenek majd a választók, és ha ekkor a republikánusok többséget szereznek a képviselőházban (a hatalmon lévő párt ugyanis gyakran szenved ekkor vereséget), akkor elindíthatják az eljárást. Persze nem feltétlenül nyer akkora fölénnyel a jobboldal, hogy át is vigye az elnök elmozdítását a szenátuson is.
A Washington Post azért megjegyzi, hogy katonai kudarcokért eddig még soha nem akartak elmozdítani amerikai elnököt. A vietnámi háború idején sem indult impeachment, a teheráni túszdráma idején sem, és 2012-ben sem, amikor több amerikait öltek meg iszlamisták Líbiában, köztük az amerikai nagykövetet. Mindig az volt a jellemző, hogy védték az intézményt, például a demokrata házelnök, Nancy Pelosi is megakadályozta 2007-ben, hogy az iraki háború miatt felelősségre vonják George W. Bush-t.
Jelenleg Marjorie Taylor Greene, a republikánusok újonc, harsány, összeesküvés-elmélet hívő, kissé oltásellenes georgiai képviselője kezdeményezte a Biden elleni impeachmentet (részben a déli határ migrációtól való megvédésének kudarca miatt is), de Donald Trump exelnök, Van Drew, Andy Biggs és Byron Donalds képviselők is távozásra szólították fel Bident. Tőlük függetlenül is követelik a konzervatív és republikánus fixációjú lapok Biden távozását, igaz, ez már a terrortámadás előtt is így volt.
Pár dolog most biztosnak tűnik, ha lehet egyáltalán a folyamatosan változó helyzetben bizonyosságról beszélni. Az USA folytatja (bár nem biztos, hogy be tudja fejezni) az evakuálást – már 100 ezer embert kihoztak a szövetséges államokkal együtt – az augusztus 31-i határidőig, amiből a tálibok jottányit sem engednének. Az is biztos, hogy most az amerikai hírszerzés minden idegszálával az Iszlám Állam afganisztáni sejtjeinek és embereinek levadászásán dolgozik, ezt pár, könnyek közt megtartott egyeztetés után az elnök is megígérte. És végül az is fixnek tűnik, hogy nem mostanság lesz Biden elnökségének vége, hisz a republikánusoknak is érdekük, hogy minél tovább üthessék az elszúrt, véres kivonulás miatt az elnököt. Hogy aztán a gyenge vezetőnek beállított Joe Bident maguk elé tartva megnyerjék a félidei választásokat, majd visszaszerezzék bő három év múlva az elnöki széket.
The post Veszélybe került-e Biden elnöksége azzal, hogy az USA vérfürdőben engedi el a Közel-Keletet? first appeared on 24.hu.
