19.9 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
gázGazdasággáztárgyalásMAGYARORSZÁGoroszországszijjártó péter

Nehézkesen haladnak a magyar-orosz gáztárgyalások

Akadoznak a magyar-orosz gáztárgyalások, értesült a Népszava kormánykörökből.

A lap szerint miközben Moszkva a minél hosszabb távú, minél nagyobb mennyiségre vonatkozó megállapodáshoz ragaszkodik, Orbán Viktor ez alól úgy mozogna ki, hogy a baráti viszony ne sérüljön a két ország között.

Orosz részről a 20 éves időtáv 15-re csökkentése is engedmény, de Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már tavaly felvetette, hogy ezen belül ötévente bármely fél kiszállhatna. Idén júniusban viszont már ő is csak a 15 évet emlegette.

Kedden Szijjártó úgy fogalmazott, jövő hétfőn az ár mellett arról is megpróbál megegyezni Alekszej Millerrel, hogy a 15 éven belül hol legyen a pluszjel, tehát hogy az legyen egy tíz plusz öt, vagy öt plusz öt plusz öt éves szerződés. Emellett még az árról is meg kell egyezni.

A mennyiségek témáját a külgazdasági és külügyminiszter látványosan kerülte. Pedig a Népszava információi szerint az oroszok elfogadni látszanak, hogy az eddigi, akár évi 8 milliárd köbmétert is meghaladó szállításaik után az új megállapodás csak évi 3-4 milliárdot biztosítana. Mivel ez a lakosság jelenlegi fogyasztási szintje, az Orbán-kabinet ezzel úgymond a háztartások gázigényét biztosítaná be.

Az Orbán-kabinet a saját beszerzési szerződésének közelgő lejárta miatt egyáltalán nem pánikol, mert az ország akár a gáztárolókból is ellátható lenne.

The post Nehézkesen haladnak a magyar-orosz gáztárgyalások first appeared on 24.hu.

Related posts

A NAV-os pótlékok is emelkednek a jegybanki kamatemelés miatt

MO.CO.HU

Véget ért a kikapcsolási moratórium

MO.CO.HU

Koronavírus: 256 beteg meghalt, több mint ötezer új fertőzöttet találtak

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This