19.9 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Belföldfővárosi törvényszékközérdekű adatMAGYARORSZÁGmegfigyelésnemzetbiztonságszél bernadett

Tizenegy év alatt 2255 embert figyeltek meg nemzetbiztonsági célból

2010 óta 1009 ügyben, ezen belül pedig 2255 személy esetében adott engedélyt a Fővárosi Törvényszék nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre 2021. július 31-ig bezárólag – írta hétfői Facebook-bejegyzésében Szél Bernadett. A politikus által megszerzett adatok szerint

a legtöbb személyt 2019-ben és 2020-ban figyelték meg bírói engedély alapján: ez 2019-ben 261 személyt, míg 2020-ban 310 személyt jelentett.

Szél kifejtette, hogy a törvény szerint bírói engedély kell a nemzetbiztonsági szolgálatok olyan feladatainak ellátásához, mint például Magyarország törvényes rendjének törvénytelen eszközökkel való megdöntésére, vagy Magyarország gazdasági biztonságának veszélyeztetésére irányuló törekvések elhárítása. A gyanúsított személyek lakását átkutathatják, telefonját lehallgathatják, leveleiket rögzíthetik.

Volt azonban olyan kérdés, amelyre a független országgyűlési képviselő nem kapott választ:

a Fővárosi Törvényszék minősített adatokra hivatkozva nem válaszolt arra a kérdésre, hogy nemzetbiztonsági feladatok szerinti bontásban hány megfigyelésre került sor, magyarul hány engedélyt adtak ki pl. terrorizmus és szervezett bűnözés felderítése érdekében, a törvényes rend megdöntése vagy az ország gazdasági biztonságának veszélyeztetése kapcsán, rémhírterjesztés, vagy közösség elleni uszítás miatt.

A politikus megjegyezte, hogy az adatokból azért látszik, hogy 2020-ban közel kétszer annyi személyt figyeltek meg bírói engedéllyel, mint 2017-ben, és 2016-tól növekvő tendencia figyelhető meg az engedélyek számában. Hozzátette azt is, hogy a Fővárosi Törvényszék bírái minden egyes előterjesztést jóváhagytak, vagyis egy esetben sem tagadták meg a titkos megfigyelésre irányuló kérelmet.

The post Tizenegy év alatt 2255 embert figyeltek meg nemzetbiztonsági célból first appeared on 24.hu.

Related posts

Amikor altájékon is jelentkezik a stressz

MO.CO.HU

Folytatódik a rakétaháború Izrael és az Iszlám Dzsihád között

MO.CO.HU

Meghalt Chuck Yeager, a pilóta, aki elsőként lépte át a hangsebességet

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This