14.6 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
kosárlabdamagyar u19-es női kosárlabda-válogatottMAGYARORSZÁGSportu19-es női kosárlabda-világbajnokság

Vébén még sohasem ért el ilyen sikert az U19-es magyar női kosárválogatott

A magyar együttes a csoportkörben Tajvant és Argentínát simán verte, az oroszoktól viszont kikapott, majd a szerdai nyolcaddöntőben 54-48-ra legyőzte Olaszországot a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. A csehek ugyancsak 2/1-es mérleggel zárták a csoportkört – a később érkezett Mali nem tudott kiállni ellenük, így azt a meccset 20-0-lal az ő javukra írták –, majd két napja 74-64-re verték a brazil válogatottat.

Az MTI tudósítása szerint Cziczás László szövetségi edző együttese 7-2-vel kezdett, majd folyamatosan vezetve nyolc ponttal elhúzott (24-16) főként Boros Júlia révén. A 2018-ban U16-os Eb-ezüstérmes csapatra építő csehek négy pontra felzárkóztak, ám a 17. percben már 38-28 állt az eredményjelzőn. A hazaiak hat perc alatt csak négy pontot hoztak össze, de az ellenfél sem brillírozott, így a nagyszünetben 40-35 volt az állás.

Térfélcsere után a magyarok őrizték öt-hatpontos előnyüket, ekkor Madár Eszter és Dombai Réka is remekelt, mígnem a 28. percben egy pontra olvadt a különbség (47-46). Az 57-52-ről induló zárószakaszban Sitku Zsuzsanna, majd Boros triplájával újra tíz ponttal meglépett a Cziczás-csapat, a túloldalról hat perc alatt csak hat pont érkezett.

Innentől a mintegy ötszáz szurkoló által buzdított hazai válogatott már nem engedte ki a kezéből a meccset, és ötödik vb-mérkőzésén aratott negyedik sikerével bejutott a négy közé.

A magyarok legeredményesebb játékosa Boros Júlia lett 23 ponttal.

Az első magyarországi kosárlabda-világbajnokságon a házigazdák a szombati elődöntőben az amerikaiakkal vagy a spanyolokkal találkoznak. A másik ágon a Kanadát legyőző ausztrálok az oroszokat óriási meglepetésre kiverő Malival játszanak.

A magyarok korábban sohasem jutottak elődöntőbe, 2005-ben a 8., 2017-ben a 9., 2019-ben pedig a 10. helyen zártak.

U19-es női vb, negyeddöntő

Magyarország – Csehország 78-71 (26-22, 14-13, 17-17, 21-19)
a legjobb magyar dobók: Boros 23, Madár, Dombai 17-17

 

Ausztrália – Kanada 72-61
Mali – Oroszország 69-47

 

később:
20.30: Egyesült Államok – Spanyolország

The post Vébén még sohasem ért el ilyen sikert az U19-es magyar női kosárválogatott first appeared on 24.hu.

Related posts

Elítélték szexuális zaklatásért Donald Trumpot

MO.CO.HU

Száraz, napos, de szeles vasárnapunk lesz

MO.CO.HU

A cseh kormányfő bejelentette, hogy ellenzékbe vonul

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This