10.5 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
a világ egy fura helyharmincas évekKultúraMAGYARORSZÁGrobert oestmannruth shelley

A fiatal pár, ami ma is úgy él, mintha a harmincas években járnánk

Egy-egy esemény kedvéért évtizeddekel ezelőtti ruhákba öltözni kitűnő szórakozás, legyen az valamilyen korszakot felidézni kívánó jelmezbál, autóstalálkozó, vagy társadalmi esemény, vannak azonban emberek, akik ennél jóval tovább mennek, és életük minden percét egy rég eltűnt világ megidézésének szentelik.

Egy amerikai házaspár 1895-ben tölti a napjait, hűtőszekrény helyett óriási jégtömbökkel teli jégszekrényt használnak, pecsétviasszal zárják le a leveleiket, sőt, korhű otthonukat korai Tesla- és Edison-tervek alapján készült elektromos izzókkal világítják meg.

Kapcsolódó
A házaspár, aki visszament az időben

Egy amerikai házaspár öt éve él úgy, mintha még mindig 1895-öt írnánk.

Szintén főként a XIX. századot kívánja megidézni egy fiatal brit szabó, Zach MacLeod Pinsent is, aki utolsó farmere elégetése után úgy döntött, hogy szabóként a XVII. század dereka, illetve az 1920-as évek közt divatos ruhák készítéséből kíván megélni, ő maga pedig a XIX. századi Anglia felső tízezrének ruháit kívánja viselni.

Kapcsolódó
A modern helyett a XIX. századi divatot követi egy brit férfi

Zack Pinsent tizennégy évesen ünnepélyesen égette el az utolsó farmerét, azóta pedig a kétszáz évvel ezelőtti divatot követi.

A férfi, illetve a házaspár távolról sincs egyedül ezzel az életstílussal, hiszen a világ számos pontján találhatnánk hasonló embereket, akik hosszú évek alatt tökélyre fejlesztették az életstílusukat: így van ezzel Ruth Shelley és Robert Oestmann is, akik az angliai Bilstonban próbálják megidézni a harmincas éveket.

A húszas éveik végén járó britek az amerikai társaikhoz hasonlóan nem csak öltözködésüket, de otthonukat is a kiválasztott korhoz igazították – tévé, számítógép, illetve mikrohullámú sütő nélkül élnek –, sőt, a nemsokára talán működőképessé váló autójuk is a két világháború között született.

Veszély esetére, illetve Ruth vállalkozása miatt persze tartanak maguknál mobiltelefont, sőt, saját Instagram-profiljuk is van (itt és itt) de mindezek után ki tudná ezt felróni nekik?

The post A fiatal pár, ami ma is úgy él, mintha a harmincas években járnánk first appeared on 24.hu.

Related posts

Kinizsi Ottó már 20 éve vár arra, hogy táncolhasson a Dancing with the Starsban

MOCOHU

„Rohadt nagy pók” miatt a sofőr az út közepén kiszállt a kocsiból

MOCOHU

Kamion előzött kamiont, a szembejövő autó sofőrje a lélekjelenlétének köszönheti az életét

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This