5.8 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
lengyelországMAGYARORSZÁGmédiatörvényNagyvilágtvn24

A lengyel parlament megszavazta a médiatörvény kormányválságot okozó módosítását

Heves parlamenti vita után jóváhagyta szerda este a lengyel alsóház a médiatörvénynek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szóló, a TVN24 amerikai hírtévét is érintő módosítását.

A szavazási eredmény azt mutatja, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) vezette frakció képes keresztülvinni legalább egyes tervezeteit a parlamentben azt követően is, hogy az egyik kisebb párt, az Egyetértés szerdán kilépett a kormánykoalícióból, így az formálisan elveszítette a többségét. A szenátus elé kerülő törvénymódosítás mellett a 460 fős szejmben 228-an szavaztak, 216-an ellenszavazatot adtak le, tíz képviselő tartózkodott.

Az erőteljes politikai és társadalmi tiltakozást kiváltó, kormányválságot okozó módosítás szerint az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban bejegyzett cégek csak akkor kaphatnának médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha nem függenek az EGT-n kívüli jogi személytől. Ezt sokan az amerikai tulajdonú TVN24 ellen irányuló lépésként értelmezik, hiszen a jogszabály a legnagyobb független lengyel tévé működését lehetetlenítheti el.

The post A lengyel parlament megszavazta a médiatörvény kormányválságot okozó módosítását first appeared on 24.hu.

Related posts

30-40 százalékkal drágultak a tűzijátékok tavaly óta

MOCOHU

A koronavírus a menedékkérőket is visszatartotta

MOCOHU

Március végéig marad a legtöbb korlátozás Németországban

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This