Ha kétszáz, vagy akár csak száz évet visszautaznánk az időben, akkor a legtöbben perceken át földbe gyökerezett lábbal állnánk a kor konyháiban, hiszen olyan eszközöket találnánk a falra akasztva, vagy épp fiókokba rejtve, amiket ma leginkább kínzóeszközökként, vagy épp fura hátvakarókként tudnánk leírni.
Utóbbi csoportba tartozhatna az almakanál is, ami a műfogsorok széles körű elterjedése előtt emberek millióit segítette abban, hogy egyre gyengülő fogsorukat, vagy ínyüket kímélve biztonságosan elfogyaszthassanak egy almát – írja az Atlas Obscura.
A XVII. században született, háromszáz éven át az idős, vagy ép fogaikat jó pénzért eladó – ezek a felső tízezer akkor még elképesztő áron elkészített pótfogsorainak részeivé váltak – családtagokkal rendelkező brit háztartások alaptartozékává vált, első látásra teljesen céltalannak látszó eszköz
A filléres segédeszközt persze művészi kivitelben, karcolt mintákkal, vagy épp apró díszekkel is el lehetett készíteni, így akár pénzt is lehetett keresni velük, a legtöbben azonban anyagi korlátaik miatt megelégedtek az épp olyan jól működő, egyszerű darabokkal.
A modern műfogsorok kialakulásában kulcsszerep jutott a vulkanizált gumi gyártási technológiáját 1839-re kidolgozó, ma egy gumigyártó nevében tovább élő Charles Goodyearnek, a nagy felfedezés után azonban még egy teljes évszázadra volt szükség ahhoz, hogy az almakaparó kanalak jórészt nyom nélkül eltűnjenek az asztalokról, helyüket pedig felváltsák a kivehető protézisek.
The post Háromszáz éven át báránycsonttal kanalazták az almát a britek first appeared on 24.hu.
