14.2 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
a fény feléaranybullacsík zenekardokumentumfilmembernek farkasaKultúramagyar filmMAGYARORSZÁGnemzeti filmintézetnfisorozattámogatástáncháztévésorozat

Hatszázmilliós támogatásból jöhet az Aranybulla-sorozat

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készül sorozat az Aranybulla történetéről, de érkezik A fény felé című Csík zenekar előadás filmfeldolgozása is, jelentette be az NFI az új, tévés bemutatásra szánt alkotások támogatásáról szóló közleményében.

A magyar jogrendszer egyik első mérföldkövét jelentő Aranybulla történetét négyrészes minisorozatban meséli el Kriskó László rendező, ehhez az NFI hatszázmillió forintos gyártási támogatásával is gazdálkodhat. Az Aranybulla kiadásának nyolcszázadik évfordulója 2022 áprilisában lesz. A jubileumra készülő tévésorozat forgatókönyvét Kis-Szabó Márk és Trux Béla jegyzi.

Táncház – egy szép történet címmel Sebő Ferenc rendezésében készül dokumentumfilm a 70-es évek elején ellenálló mozgalomként indult, és harminc évvel később nemzetközi modellként elismert közösségteremtő módszerről. A Filmintézet huszonhétmillió forintos támogatásával készülő doku négy évtized történetét meséli el erdélyi és magyarországi helyszíneken. A Táncház mellett még egy doku kapott gyártási támogatást: Faragó Annamária az egykori jászberényi ÁVH börtönből indulva mutatja be a világtörténelem emberi kegyetlenségeit az azt megéltek és leszármazottaik elbeszélésein keresztül Embernek farkasa címmel, melyre negyvenötmilliós támogatást szavazott meg az NFI.

A sorozat és dokuk mellé érkezik egy leginkább koncertfilmként aposztrofálható alkotás is: a Kossuth-díjas Csík zenekar A fény felé című adventi műsora, melyben versek és improvizációk is helyet kapnak a népzene mellett, szintén filmfeldolgozást kap, erre hétmillió forintot ad a Nemzeti Filmintézet.

The post Hatszázmilliós támogatásból jöhet az Aranybulla-sorozat first appeared on 24.hu.

Related posts

Rajongósimogató óriáselőzetessel csábít vissza a moziba a Marvel

MOCOHU

Tűzfalfestménnyel mondanak köszönetet a járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozóknak

MOCOHU

Eladta szlovák leánybankját az OTP

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This