7.2 C
Budapest
April 16, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldMAGYARORSZÁGnemzetbiztonsági bizottságpegasus-botránypintér sándorstummer jánosülés

Stummer János: Ez egy beismerő vallomás volt a Fidesztől

Ez egy beismerő vallomás volt a Fidesz részéről

– nyilatkozta a 24.hu-nak a nemzetbiztonsági bizottságot vezető jobbikos Stummer János azt követően, hogy határozatképtelen lett a Pegasus-botrány miatt hétfőre összehívott bizottsági ülés, ahol a belügyminisztert hallgatták volna meg, de a kormánypárti tagok nem vettek részt azon.

Stummer szerint a Fidesz elmúlt egy hete arról szólt, hogy elmondják, nincs semmilyen ügy, másrészt minden lehetőséget megragadjanak, hogy a politikai felelősségrevonást elkerüljék. Az ellenzéki politikus szerint ebbe a sorba illik a nemzetbiztonsági ülés elszabotálása is. Stummer arra számít, hogy a következő hetekben „altatni” fog a Fidesz, így nekik kell élniük a rendelkezésre álló eszközökkel. Ezért a bizottság két másik ellenzéki tagjával, az MSZP-s Molnár Zsolttal és az LMP-s Ungár Péterrel úgy döntöttek, hogy nemcsak ennek a ciklusnak, de az előzőnek is minden olyan iratanyagát áttekintik, ami a Pegasus-ügyhöz kapcsolódhat. Arra keresik a választ, hogy történt-e ilyen kémszoftver-beszerzés Magyaroroszágon, és ha igen, akkor a következő rendes bizottsági ülésen egy ténymegállapító vizsgálatot kezdeményeznének. Erre a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is meghívót kap majd, melynek az éves beszámolóját elő kell adnia.

Erre valamikor a szeptember első harmadában kerülhet sor.

A bizottsági ülésen Pintér Sándor nem vett részt, csak a terem előszobájában várakozott, amíg Stummer a határozatképtelen ülést be nem rekesztette.

„Az ülést követően aztán sor került egy nyolcszemközti beszélgetésre az irodámban” – mondta a jobbikos politikus. Itt a belügyminisztert tájékoztatták terveikről, és az együttműködését kérték abban, hogy a felmerülő kérdésekre választ kapjanak. Pintér ezt tudomásul vette, nyilatkozta Stummer.

Ahogy arról hétfő délelőtt már beszámoltunk, a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte az ellenzék a Pegasus-botrány ügyében. A bizottságot vezető jobbikos Stummer János a belügyminisztert, Pintér Sándort is meghívta, aki el is ment az ülésre, de a testület fideszes tagjai nélkül a bizottság határozatképtelen volt, így napirendet sem fogadhatott el.

Az ellenzék az alábbi kérdésekre várt volna választ a kormánytól:

  • Megvásárolta, illetve használta-e valamelyik hazai szakszolgálat a Pegasus nevű megfigyelőprogramot?
  • Adott-e engedélyt az Orbán-kormány jelenlegi igazságügyi minisztere vagy valamelyik hivatali elődje újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szembeni titkos információgyűjtésre?
  • Adott-e engedélyt Varga Judit beosztottja, Völner Pál parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szemben történő titkos információgyűjtésre?
  • Tudott-e Orbán Viktor arról, hogy független újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket és ügyvédeket hallgattak le az elmúlt években Magyarországon?
  • Jelenleg is tartanak-e a lehallgatások?

Nemrég nagy botrányt okozott, hogy kiderült, az izraeli NSO nevű cég Pegasus nevű szoftverével politikusokat, üzletembereket, újságírókat, jogvédőket, ügyvédeket figyeltek meg az elmúlt években világszerte, így Magyarországon is. A magyar kormányból viszont senki nem válaszolt még arra a kérdésre, hogy a magyar állam vásárolt-e ebből a szoftverből, sőt Gulyás Gergely miniszter nemrég azt mondta, hogy ezt soha nem is fogják elárulni. Maga az NSO azonban határozottan állítja, hogy csak kormányoknak és állami szervezeteknek adják el a szolgáltatásukat.

The post Stummer János: Ez egy beismerő vallomás volt a Fidesztől first appeared on 24.hu.

Related posts

Totem: Novák Zalán szerint Leóék mindent tanácsát támadásnak veszik

MOCOHU

Az elárasztott pincében sem hagyták abba a videojátékot a fülöp-szigeteki kamaszok

MOCOHU

Latin-Amerikában terjeszkedik a Richter

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This