14.6 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
ámokfutásBelföldbűnügygázolásközterület-felügyelőMAGYARORSZÁG

Megszólalt az elütött közteres, aki 50 méteren át küzdött az életéért a motorháztetőn

Mint korábban megírtuk, egy férfi vasárnap elütött és csaknem 50 méteren keresztül a morotháztetőn vitt egy közterület-felügyelőt, aki társával igazoltatni akarta őt az az óbudai Hídfő utcában.

A Blikk most megszólaltatta az elütött közterest, aki így emlékszik a történtekre:

„Észrevettük, hogy a fekete audis azon a téren áll, ahova csak engedéllyel szabad behajtani. Amikor meglátott, elindult kifelé az irányunkba, mi pedig igazoltatni akartuk. Fel akartam tartóztatni, a karommal jeleztem neki, ekkor ugyan megállt, de a sofőr nem volt együttműködő. A járőrtársam elkérte a papírjait, én pedig fényképeket készítettem a kocsiról és róla is. Az iratait végül át sem adta, idegesen viselkedett.  Időm sem volt kitérni előle, az egyensúlyomat vesztettem és felkerültem a motorháztetőre.

Próbáltam fogást találni, ekkor meg tudtam kapaszkodni a motorháztető peremébe. Ezután intenzíven gyorsított, csikorgó kerekekkel és felbőgő motorral indult el az úton. Erősen kapaszkodtam, 50 méteren át küzdöttem a motorháztetőn az életemért. Ösztönösen szorítottam, hogy nehogy a jármű alá kerüljek. Végül egy hirtelen kanyar után lerepültem, ő pedig segítségnyújtás nélkül elhajtott

– nyilatkozta 32 éves Richárd, aki kilenc éve szolgál közterület-felügyelőként.

„Amikor felvettem az egyenruhát, tisztában voltam vele, hogy minden megtörténhet. Volt már dolgom felgyulladt autóval, egyszer meg is támadtak, kocsival pedig már sodortak el, de ez volt a legdurvább, ami eddig történt velem. Most egy kis pihenésre van szükségem, de később biztosan folytatom a szolgálatot” – mondta a történteket könnyebb sérülésekkel megúszó férfi.

A helyszínről elhajtó 22 éves V.L. Zsolt hétfőn maga jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették.

The post Megszólalt az elütött közteres, aki 50 méteren át küzdött az életéért a motorháztetőn first appeared on 24.hu.

Related posts

99 millió éves pókokra bukkantak egy borostyánban

MO.CO.HU

Ausztria folytatja az oltást az AstraZenecával

MO.CO.HU

Lekapcsolták az internetet Mianmarban

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This