13.8 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
belügyminiszterMAGYARORSZÁGNagyvilágukrajna

Lemondott Ukrajna örökös belügyminiszte

Benyújtotta lemondását kedden Arszen Avakov ukrán belügyminiszter – írja az ukrán belügyi tárca sajtószolgálatára és hírportálokra hivatkozva az MTI. Avakov a 2014-es ukrajnai forradalom óta töltötte be a belügyminiszteri posztot, vagyis még Olekszandr Turcsinov ideiglenes elnöksége alatt kapta kinevezését, majd elnöki ciklusokon át mindvégig ő volt a tárca vezetője, sőt Volodimir Zelenszkij államfői beiktatása után is meg tudta tartani pozícióját.

A belügyminiszter a lemondását nem indokolta, de az rbc.ua ukrán hírportál azt írja, Volodimir Zelenszkij egy májusi sajtókonferencián megpendítette Avakov leváltásának a kérdését. Akkor azt mondta, ha kiderül, hogy a Pavlo Seremet minszki születésű orosz állampolgárságú újságíró négy évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatos ügy vádlottjaival szemben törvénytelenül járnak el, akkor merül fel ez az eshetőség.

A Magyar Nemzet ungvári tudósítója idén áprilisban még arról írt, Avakov előtt fényes politrikai jövő állhat. Denisz Smihal miniszterelnök, amikor legutóbb Avakovról kérdezték, azt mondta: nincs olyan tényező, ami a miniszter távozását követelné, s ameddig nem fejeződik be a belügyi szféra reformja, felesleges a menesztéséről beszélni.

A cikkben ugyanakkor azt írták, Avakov a legelutasítottabb ukrán politikusok egyike volt: a Razumkov közvélemény-kutató központ felmérése szerint 12 százalékos volt a bizalmi indexe, és a megkérdezettek 76 százaléka utasította el a személyét.

Zelenszkij elnök az őt támogató parlamenti frakció soron kívüli keddi ülésén Avakov utódjául, Denisz Monasztirszkijt javasolta.

The post Lemondott Ukrajna örökös belügyminiszte first appeared on 24.hu.

Related posts

Így válhat halálossá a szex

MO.CO.HU

Eddig a cégek ötöde kényszerült elbocsátásra

MO.CO.HU

Izraeli védelmi miniszter: Nincs szándékunk tartósan berendezkedni a Gázai övezetben

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This