11.7 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
american airlinesbizarrez pöröglos angelesMAGYARORSZÁGmiamirepülőrepülőgépSzórakozástwittervideó

Egy órán át kellett fejre tett kezekkel ülniük egy repülő utasainak, azóta sem tudják, miért

A utasították az American Airlines egyik Los Angelesből Miamiba tartó járatának utasait pénteken, hogy tegyék a kezüket a fejük tetejére. Egészen a landolásig, vagyis közel egy órán át kellett így maradniuk, és aki fotót, vagy videót akart készíteni azt azonnal felszólították, hogy fejezze be – írja az Independent című brit lap.

Egy Chris Nguyen nevú férfinek azonban sikerült rögzítenie egy rövid videót, amit aztán meg is osztott a Twitteren.

Nguyen később is beszámolt a történtekről, azt írta, landolás után fegyveres rendőrök szálltak fel a gépre és valakit letartóztattak. A többi utas azonban hiába követelt tájékoztatást, a hatóság és a repülő személyzete sem árult el semmit az incidensről.

Miután az ügy napvilágra került, a sajtó megpróbált részleteket kideríteni az ügyről, de egyelőre az újságírók sem kaptak érdem válaszokat.

The post Egy órán át kellett fejre tett kezekkel ülniük egy repülő utasainak, azóta sem tudják, miért first appeared on 24.hu.

Related posts

Merkely Béla: A második hullámban a lakosság húsz százaléka is megfertőződhetett

MOCOHU

G.w.M eljegyezte Kulcsár Edinát

MOCOHU

A háztartási munka már online is jelenthető a NAV-nak

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This