10.5 C
Budapest
April 18, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
állatorvosBelföldelőválasztáshadházy ákosMAGYARORSZÁGtóth csabazugló

Tóth Csaba Hadházyról: A szekszárdi állatorvos felkorbácsolta az indulatokat

Komoly, mostanáig nem csituló indulatokat keltett az ellenzéki oldalon, hogy a Momentum és az LMP kivételével minden ellenzéki párt a szocialista Tóth Csabát támogatja a zuglói előválasztáson Hadházy Ákos ellenében. A 168 óra KeljfelJancsi című műsorában Tóth Csaba úgy fogalmazott ennek kapcsán, hogy az ellenzéki pártok azért álltak be mögé, mert a győzelem esélye mellett az együttműködésre való hajlandóságot is látják benne, ellenben Hadházyval, aki a szocialista képviselő szerint egy „veszekedő, állandóan hisztiző, mindenkivel összevesző valaki”.

Azzal hogy a Momentum áthozta ide a szekszárdi állatorvost, felkorbácsolták az indulatokat

– fejtegette Tóth, aki szerint a Momentum azért áskálódik ellene, mert Hadházy közreműködésével meg akarja szerezni magának Zuglót.

Azzal együtt, hogy a Párbeszéd is beállt mögé, a szocialista jelölt Karácsony Gergely támogatását is elnyerte, Tóth erről azt mondta, a regnáló főpolgármesterrel való zuglói együttműködése során felnagyították a kettőjük vitáját, és ha nem hangsúlyozták volna túl ezek jelentőségét, akkor most senki nem beszélne Zuglóról. Ezért leginkább Várnai Lászlót okolja, aki emellett Tóth szerint folyamatosan információkkal látja el Hadházyt.

A szocialista politikus dolgozik azon, hogy a sajtó képviselőivel is összehozzon egy széleskörű találkozót, ahol az őt kritizáló újságírók személyesen is feltehetik a kérdéseiket. Ezt a találkozót a július 20-ai hétre tervezik, ugyanis ekkorra várja a Várnai Lászlóval való bírósági ügyének ítélethirdetését.

Végül kitért a Parlament által kedden elfogadott pedofiltörvényre, illetve arra, hogy az összefogás pártjai között nem mutatkozott egyértelmű konszenzus a kérdésben, mivel a Jobbik megszavazta a törvényt. Ezzel kapcsolatban Tóth azt mondta, az együttműködő pártoknak lehet külön véleményük, ezért is dolgoznak egy olyan közös kormányprogramon, ami lehetővé teszi, hogy a pártok megtartsák az identitásukat.

The post Tóth Csaba Hadházyról: A szekszárdi állatorvos felkorbácsolta az indulatokat first appeared on 24.hu.

Related posts

Pékó Gábor lett Segesd polgármestere

MOCOHU

Már nem tudják tárolni a holttesteket a szombathelyi kórházban

MOCOHU

Őslakos nő szobra kerül Kolumbusz helyére Mexikóvárosban

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This