7.2 C
Budapest
April 16, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
a konyhafőnökkonyhafőnökkonyhafőnök 2021konyhafőnök finálékonyhafőnök győzteskonyhafőnök mengyiMAGYARORSZÁGSzórakozás

A Konyhafőnök: Roli lett a győztes, övé a tízmillió forint

Május 3-án indult, június 11-én pedig véget ért A Konyhafőnök idei évada. Az elődöntők és a középdöntők után elérkezett a döntő hete, aminek az elején Szonja, Martina és Norbi estek ki, majd a finálé előtt egy nappal az előző évadban is szereplő Orsi. Péntek este háromfogásos menüsort kellett elkészíteniük a két finalistának, akik segítséget is kaptak: a korábban kiesett Csabi, Zsani, Ivett és Gábor egy estére visszatért Mengyihez és Rolihoz. A döntősöknek meg kellett egyezniük, hogy ki kivel dolgozik: Mengyi Ivetthez ragaszkodott, Roli Csabihoz, Gábort pedig mindketten szerették volna, így róla kő-papír-ollóval döntöttek, amit Roli nyert meg. Végül egy-egy háromtagú férfi- és női csapat alakult ki.

A főzés különösebb izgalom nélkül telt el, az egyetlen váratlan fordulat az volt, amikor Ivett már másodjára készítette el a tejszínhabot és még mindig darabos volt – mint kiderült, habtejszín helyett főzőtejszínt használt hozzá.

A végső kóstolásban (ami érzetre háromszor olyan hosszú volt, mint a főzés) nemcsak a séfek vettek részt, hanem megérkezett a műsorba Oroszlán Szonja, Feke Pál és Nagy Ervin is. Végül hatan

Rolit hozták ki győztesnek, így övé lett a 2021-es Év Konyhafőnöke cím, illetve mellékesen tízmillió forint.

The post A Konyhafőnök: Roli lett a győztes, övé a tízmillió forint first appeared on 24.hu.

Related posts

Egy tonna kokaint találtak járókelők egy dél-angliai partszakaszon

MOCOHU

Túlélhetetlen lehet Idalia, a Florida felé közelítő hurrikán

MOCOHU

Fullajtár Andrea is felmondott az SZFE-n

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This