7 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
balatoni szövetségBelföldgulyás gergelyMAGYARORSZÁG

Gulyás Gergelytől kérnek segítséget a balatoni önkormányzatok

Egyeztetést kért a Miniszterelnökséget vezető minisztertől a Balatoni Szövetség olyan támogatási rendszer kidolgozásához, amely a kieső önkormányzati adók és bevételek helyett biztosítja a turisztikai övezet kiemelt feladataihoz szükséges forrásokat – közölte a szervezet elnöke kedden az MTI-vel.

Lombár Gábor elmondta, levélben fordult Gulyás Gergely miniszterhez, akinek egy évvel ezelőtt jelezte az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szervezet, hogy a veszélyhelyzetben hozott kormányzati intézkedések gazdasági hatásai a turizmusból élő települések önkormányzatait az átlagosnál négyszer-ötször jobban sújtják. Kérték, hogy ezt vegyék figyelembe a 2021-es költségvetés tárgyalásánál.

Tavaly a kormány negyedévenként kompenzálta az önkormányzatoknak az intézkedése következtében be nem folyt idegenforgalmi adót, azonban ez idén eddig nem történt meg, és nem látják erre a forrást sem a költségvetésben

– közölte a szövetség elnöke. Ha a járvány miatti forráselvonások, azaz a gépjárműadó, a közterület-használati díjak, valamint az eddig kieső parkolási díjak mellett az idegenforgalmi adóból sem lesz bevétele a balatoni önkormányzatoknak, ez működési gondokat okozhat, és szinte lehetetlen biztosítani a turizmus eddigi színvonalát – jelentette ki.

Megjegyezte, a balatoni települések egy része lakosságának több mint nyolc-tízszeresét fogadja be a nyári hónapokban, és ez a terhelés tavaly nyáron tovább nőtt az élénkülő belföldi turizmusnak köszönhetően. Idén is erre lehet számítani – tette hozzá Lombár Gábor.

Lombár Gáborral nemrég interjút készített a 24.hu:

Kapcsolódó
„Elképesztő bátorság, hogy valaki önhatalmúlag feltölti a Balatont”

Balatonfenyvesen az illegális mederfeltöltők ellen, a Balatoni Szövetség elnökeként pedig a régióért küzd Lombár Gábor. Interjú nagy adag Baharttal, tisztes mennyiségű turizmussal és egy csipetnyi hekkel.

The post Gulyás Gergelytől kérnek segítséget a balatoni önkormányzatok first appeared on 24.hu.

Related posts

Jóváhagyta Putyin az egyhetes munkaszünetet

MO.CO.HU

Van baj, ha jóképű pasi kerül a szálloda recepciójára

MO.CO.HU

Új fertőzöttségi térkép jelent meg Magyarországról

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This