8.5 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
gelencsér tímeaMAGYARORSZÁGSzórakozás

Gelencsér Tímea: Nem szeretnék olyan lenni, aki nyolc macskával egyedül öregszik meg

A 27 éves modell 2019 óta veszt rész az Exatlon Hungaryban. Az első évben versenyzőként, az utóbbi kettőben pedig riporterként volt jelen Dominikán, ahol hosszú hónapokat tölt. Emiatt pedig párkapcsolatra sincs ideje, de nem is bánja.

Az elmúlt három évben fél éveket éltem Dominikán, majd megint felet otthon, így elég nehéz működtetni egy párkapcsolatot. A tévézésnél lehet olyan, hogy választani kell a magánélet és a karrier között, nehéz összeegyeztetni a kettőt. A távkapcsolat nem az igazi, az pedig hogy néz ki, hogy én félévente lelépek hat hónapra? Sokan kérdik persze, van-e barátom, de nem stresszelek ezen, most inkább a karrieremet építem

– mondta az Origonak Gelencsér Tímea.

Majd én is szeretnék gyereket, családot, ez természetes, de a mostani életszakaszomban még a munka a fontos. Persze lehet, hogy jön egy szerelem, és akkor újratervezek. Nem szeretnék olyan lenni, aki egy férfiért mindent eldob, de olyan sem, aki nyolc macskával, egyedül öregszik meg. Nehéz kérdés.

Kapcsolódó
Gelencsér Tímea sosem vetkőzne le kamera előtt

A bikinis képek jelentik a maximumot.

The post Gelencsér Tímea: Nem szeretnék olyan lenni, aki nyolc macskával egyedül öregszik meg first appeared on 24.hu.

Related posts

Már azért is jutalmaz a FIFA 22, ha nem akarsz játszani vele

MOCOHU

A Baseball álmok forgatási helyén stadion épült, Kevin Costner sétált ki először a gyepre

MOCOHU

Agyhártyagyulladásos járvány tört ki Amerikában

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This