„Azok a gének, amelyeknek tulajdonosa megvárta, hátha megáll a felé rohanó rinocérosz magától, hamar kihaltak, mert egyszerűen nem öröklődtek tovább” – mondta Dr. Birkás Béla, a Pécsi Tudományegyetem Magatartástudományi Intézetének kutatója, és ezzel nagyjából össze is foglalta azt, mit értünk az alatt, hogy a fóbiák az evolúció során előnyhöz juttatták az embereket. Az irracionális, túlzott félelmek ugyanis a túlélést segítették, hiszen az az ősember, aki már eleve elkerülte a mezőn legelésző rinocéroszt, valószínűleg nagyobb eséllyel élt túl ebben az alapvetően veszélyes világban, mint az, aki nem félt az állattól.
Az csinálta jól, aki félt
A fóbia tulajdonképpen eltúlzott félelmi reakció egy helyzettel, tárggyal, élőlénnyel szemben, de valójában nagyon nehéz pontos definíciót találni rá, ezért nehéz azt is megbecsülni, mennyi embert érint a teljes populációból. A szakértők szerint a felnőtt lakosság legalább 5, de inkább 10-12 százalékának van valamilyen fóbiája. Jellemzően olyan dolgokra adott válaszreakcióról van szó, ami az emberré válás közben jelen volt a környezetben (innen az evolúciós háttér), de vannak kivételek, például az autóktól vagy a repüléstől való félelem –
A Pécsi Tudományegyetem szakértői felhívták a figyelmet arra: ahogy a két lábon járás vagy az eszközhasználat, úgy a fóbiák is hatottak az idegrendszerre, így a pszichés folyamataink is változtak a történelem során. A fóbiák nemcsak a pszichológia területén jelentkeznek, éppen az előbb említettek miatt az idegtudomány is foglalkozik velük.
Mindenki fóbiás kicsit
„Az úgynevezett defenzív kör mindenkiben megvan, csak más szituációk, tárgyak vagy jelenségek aktiválják, és az érzékenysége is változhat” – fejtette ki Dr. Zsidó András Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének kutatója. „A specifikus fóbiák, amelyekből száznál is több van, de jellemzően bekategorizálhatók az állati, természeti, szituációs vagy sérüléses fóbiák közé, valamilyen olyan általános jellemzővel kapcsolódnak össze, amely aztán beindítja a defenzív kör működését.” Akiknek nincs különösebb fóbiájuk, azok kevésbé érzékenyek a defenzív kör által leadott szignálokra, akiknek viszont van, azok éppen ennek hatására túlzott reakciót adnak le.
Klinikai szempontból teljesen más a definíciója a fóbiának, mint pszichológiai szempontból: előbbi esetében akkor nevezünk valamit fóbiának, ha az már olyan mértékű félelmet jelent, ami gátolja a szabad életet, a társas kapcsolatokat, a munkát, az önellátást befolyásolja. Az elkerülésnek különböző szintjei vannak: van, aki csak nem megy fogorvoshoz, ha nem muszáj, mert fél tőle, de van, akinek bármilyen fájdalmas panasza van, akkor sem fordul a szakemberhez, mert fogorvosfóbiával küzd. Birkás Béla szerint
„Pszichológiai szempontból egészséges ember az, akit még nem vizsgáltak ki elég jól” – tette hozzá. „De ott már a fóbiákkal is gond van, ha a mindennapi funkcionálásban akadályozzák az embert.”
Olyantól félünk, amit nem ismerünk
Fontos megjegyezni, hogy ma már sokkal jobban kontrolláljuk a környezetünket, így kevésbé jönnek velünk szembe a fóbiás ingerek, lehetőségünk van elkerülni azt, amitől tartunk. Ez azonban felveti azt a kérdést, vajon alapvetően azoktól a dolgoktól tartunk, amelyekkel soha nem találkoztunk, és nem ismerjük, vagy azoktól, amelyeket ismerünk. „A tapasztalat valószínűleg csökkenti a fóbia mértékét” – mondta Zsidó András.
Érdekes kérdés, hogy az elzárkózás növeli-e a biztonságérzetet, vagy bizonyos dolgoktól pont emiatt félnek az emberek.
Birkás Béla szerint nem mindegy, mikor szerezzük a tapasztalatot, és valószínűleg ezen múlhat az, hogy valamiből fóbia lesz-e, vagy sem. „A tipikusan fejlődő gyerekeknél 9-10 hónaposan alakul ki az, hogy félni kezdenek az idegenektől. Ekkor fejlődik ki annyira a látásuk, hogy megismerjék az arcokat, és a memóriájuk is van olyan jó már, hogy meg tudják különböztetni anyát és apát az idegenektől. Ennek is nyilvánvalóan evolúciós okai vannak, az idegrendszer érésével az ismerős-ismeretlen fogalma szétválik.” A szakértő egy kutatásról is beszámolt, amiben pár hónapos, már mászó gyerekeknél figyelték meg, átmásznak-e egy üvegpadlón, ami alá digitálisan mesterséges mélységet vetítettek. Az eredmény azt mutatta, hogy két tényező befolyásolja, melyik baba mennyire volt bátor: az egyik az, hogy milyen régóta mászott, azaz maga a tapasztalat, a másik pedig a kapcsolata a „szakadék” túloldaláról őt hívó anyjával.
A leghatékonyabb kezelése a fóbiáknak ma még mindig a kognitív viselkedésterápia, de tudni kell, hogy a fóbiákat nem lehet kigyógyítani – az ember kezelni tanulja meg őket, de mindig megmaradnak valamilyen szinten. Az, aki retteg a repüléstől, soha nem fogja megszeretni, csak elviselni, a pókfóbiásnak pedig soha nem lesz házi tarantulája, viszont nem kap pánikrohamot, ha pókkal találkozik.
The post Az csinálta jól, aki nem várta meg, nekimegy-e a rinocérosz first appeared on 24.hu.
