14.2 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Gazdaságkerékpárútkulipintyó csárdaMAGYARORSZÁGuniós pénzuniós támogatás

A Kulipintyó csárda mellett uniós pénzből épül kerékpárút

Elkezdődik a Szegedet Bordánnyal összekötő kerékpárút hiányzó 3,7 kilométeres szakaszának építése, így a tervek szerint az év végétől a két település között végig biztonságosan közlekedhetnek majd a biciklisek – tájékoztatta a Tisza-parti város önkormányzata az MTI-t.

A Szeged-Sziksósfürdőre vezető Vereshomok út és a Kulipintyó csárda közötti 3,7 kilométeres útszakasz mellett épül meg a 2,5 méter széles, kétirányú kerékpárút a meglévő részek folytatásaként. Elkészül még 3215 méteres csapadékvíz szikkasztó árok, és 83 fát ültetnek az új nyomvonal mentén.

A projektben részleges javítási munkákat is végeznek a meglévő kerékpárúton a kiskundorozsmai vasúti átjáró és a Vereshomok út között. Két helyen pedig kerékpáros átvezetést alakítanak ki. A kivitelező Vízép Holding Építő és Szolgáltató Kft. a tervek szerint az utolsó negyedévében végez a munkával. A beruházás bruttó 340 millió forint európai uniós támogatásból és 84 millió forint önkormányzati forrásból valósul.

2018 óta több mint tíz kilométer kerékpárút és kerékpársáv épült a városban, valamint Szeged és Sándorfalva között. A kerékpáros közlekedés fejlesztése folytatódik, a tervekben szereplő szakaszok a lézerközpont, a mellé épülő Science Park és inkubátorház megközelítését fogják javítani.

The post A Kulipintyó csárda mellett uniós pénzből épül kerékpárút first appeared on 24.hu.

Related posts

A Kúria igazat adott a kismamának, akinek „ismétlődő szülés veszélye” miatt nem hosszabbították meg a szerződését

MOCOHU

Kritikus állapotban van Bányai Gábor országgyűlési képviselő

MOCOHU

Biden: Elkerülhetetlen volt a káosz Afganisztánban

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This