13.8 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
bahreini nagydíjForma-1lewis hamiltonMAGYARORSZÁGmax verstappenSport

Hamilton óriási menekülése egyben figyelmeztetés is volt

Vasárnap, a Bahreini Nagydíjjal elindult a Forma-1 2021-es szezonja és rögtön kaptunk egy látványos, még sok beszédtémát adó párharcot: a pole-ból induló Max Verstappen nagy taktikai csatában szorongatta meg a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont, meg is előzte a britet a hajrában, de a manővert szabálytalannak látták (egy olyan kanyart vett szélesen, amit Hamilton korábban többször is a futam során), így rászóltak, hogy engedje vissza a riválist, aki ezt követően már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Kapcsolódó
Hamilton őrült hajrában verte vissza Verstappen támadását

A címvédő és hétszeres világbajnok győzelmét hozta az idénynyitó Bahreini Nagydíj.

A nemzetközi sajtó elsősorban ezzel foglalkozott az idénynyitó kapcsán – értelemszerűen –, de szóba került az is, mennyire gyenge autóval versenyez Mick Schumacher, hogy az időmérő után rajtbüntetést is összeszedő Sebastian Vettel nem kezdett jól az Aston Martinnal, és hogy Fernando Alonsónak, valamint a 20. szezonját elkezdő Kimi Räikkönennek is csendes futama volt. Az MTI lapszemléje.

Nagy-Britannia:

Daily Mail: „Max Verstappen a legutolsó másodpercig üldözte a világbajnok Hamiltont, aki pályafutása egyik legjobb, ha nem a legjobb védekezését mutatta be ellene. A jobb állapotú gumik ellenére a Red Bull holland versenyzőjének meg kellett elégednie a második hellyel.”

The Sun: „A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának nem lehet könnyű dolga a meglehetősen gyenge Haas volánjánál. De a bahreini 16. helyezéssel Mick sikeresebben mutatkozott be, mint édesapja 30 évvel ezelőtt Belgiumban.”

The Guardian: „A Bahreini Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton egyértelműen és határozottan figyelmeztette Max Verstappent, hogy ha el akarja hódítani a bajnoki címet, akkor az odáig vezető út minden egyes centiméterén meg kell küzdenie a címvédővel.”

Az ominózus előzés:

Olaszország:

La Gazzzetta dello Sport: „A Verstappennel folytatott csatában Hamilton mindent előhúzott, szívét-lelkét és tehetségét, amely eddig hét világbajnoki címet eredményezett neki. Vettel számára rémálomba illően indult a szezon.”

Corriere dello Sport: „Lélegzetelállító hajrá a brit és a holland versenyző között, a végén pedig a Mercedes címvédője ért célba elsőként. Lewis Hamilton megnyerte a szezonnyitó Bahreini Nagydíjat.”

Spanyolország:

Marca: „Hamilton héttized másodperccel nyert Verstappen előtt. A Red Bull holland versenyzője öt körrel a vége előtt átvette a vezetést, de – egy vitatható – szabálytalan manőver miatt vissza kellett adnia a pozícióját Hamiltonnak.”

As: „Hamilton megmenekült. Verstappen végig üldözte a britet, akit meg is előzött, de vissza kellett adnia a vezető pozíciót és második lett.”

Franciaország:

L’Équipe: „A mezőny négy világbajnoka közül csak Hamilton csillogott. Alonsónak, Vettelnek és Räikkönennek sokkal visszafogottabb volt a vasárnapi teljesítménye.”

Ausztria:

Kronen Zeitung: „Hamilton nyerte a Verstappen elleni izgalmas párharcot. A Mercedes brit szupersztárja a leintésig maga mögött tudta tartani a pole pozícióból startoló Max Verstappent, akinek sikere nagyon kicsin múlott a Red Bull-lal közösen meghozott remek stratégiai döntések után.”

Svájc:

Blick: „Nagy izgalmakkal rajtolt el az idei Forma-1-es idény: Lewis Hamilton kevesebb mint egy másodpercnyi különbséggel legyőzte a pole pozícióból rajtoló Max Verstappent.”

The post Hamilton óriási menekülése egyben figyelmeztetés is volt first appeared on 24.hu.

Related posts

„Nem asszisztálunk a gyűlöletkeltő színjátékhoz” – Hadházyék nem szavaznak a pedofil- és melegellenes törvényről

MO.CO.HU

Tavaly négyszer annyi kilakoltatás volt, mint egy évvel korábban

MO.CO.HU

A pénznek nincs, az ideológiának van szaga Orbán és Kaczynski világában

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This