15.5 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Élet-StílusMAGYARORSZÁGmajka

Majka elmondta, korábban Majka néven pelenkamárkát akart indítani egy férfi

Rónai Egon Húzós című műsorának vendége volt Majka, aki többek között a televíziózásról is beszélt, ő így írta le, mit jelent számára – írja a Blikk.

A televízió az a hely, ahol demokratikus körülmények között meg kell hallgatni azoknak az embereknek is a véleményét, akikről azt gondolod, hogy mikor elmondja ezt nem is hiszed el, és aztán szembesülni azzal, hogy neki van igaza, az megtöri az ember gőgös énjét.

Továbbá két érdekes dolgot is megemlített:

  • Két éve mi figyeltünk fel arra először, hogy a Majka művésznévre védjegybejelentés érkezett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához. Most elmondta a rapper, hogy feleségétől, Majoros Hajnalkától ezt az ajándékot kapta a 39. születésnapjára.
  • A névlevédetés azért is volt fontos, mert Majka szerint korábban volt olyan példa is, hogy egy férfi a Majka névvel pelenkamárkát akart elindítani, ami egyébként meghiúsult.

Itt visszanézhető az ATV-s beszélgetés.

The post Majka elmondta, korábban Majka néven pelenkamárkát akart indítani egy férfi first appeared on 24.hu.

Related posts

Azt hitte, kutyája egy botot visz neki, de nem az volt

MO.CO.HU

Takony lepte el a török tengerpartot

MO.CO.HU

Áldoktort leplezett le a Szkeptikus Társaság, a neten vásárolta a diplomáit

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This