8.2 C
Budapest
April 18, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
baloldaldeutsch tamásepjogszabályokMAGYARORSZÁGNagyvilágzsarolás

Deutsch Tamás: Lelepleződött az aljas mesterkedés!

Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége – az Európai Néppártot is beleértve – politikai nyomásgyakorlást folytat a „jogállamiságinak füllentett kérdésben” – mondta a Fidesz-KDNP EP-delegációvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Az MTI tudósítása szerint Deutsch Tamás úgy fogalmazott, több mint tizenkét év óta tartó brüsszeli képviselősége alatt nem hozott még annyira primitív határozatot az EP, mint amikor a héten arról döntött, kész jogi eljárást indítani az Európai Bizottság ellen, ha a brüsszeli végrehajtó testület tovább késlekedik az uniós költségvetés védelmére létrehozott jogállamisági feltételrendszer alkalmazásával.

Az EP baloldali többsége ezzel nyíltan megfenyegette az Európai Bizottságot, sőt politikai nyomást kíván gyakorolni az Európai Bíróságra is, hogy nekik kedvező döntést hozzon – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Kiemelte, a magyar baloldali EP-képviselők is minden erejükkel azon vannak, hogy a saját hazájuk ellen dolgozzanak. Az úgynevezett jogállamisági mechanizmust is azért próbálják életben tartani, hogy elvegyék a Magyarországnak járó uniós forrásokat a magyar kis- és középvállalkozásoktól, önkormányzatoktól, valamint az oktatási és egészségügyi rendszertől, fejtette ki Deutsch Tamás.

A Fidesz-KDNP európai képviselője szerint

feketén-fehéren lelepleződött az európai és a magyar baloldal azon aljas mesterkedése,

amellyel jogszabálynak álcázva próbálják politikailag zsarolni ellenfeleiket.

Minden olyan országot meg akarnak ugyanis büntetni, ahol a választók többségének volt bátorsága az “európai mainstreammel” szembe menve polgári, nemzeti, jobbközép, konzervatív kormányok mellé állniuk – hangsúlyozta Deutsch Tamás.

The post Deutsch Tamás: Lelepleződött az aljas mesterkedés! first appeared on 24.hu.

Related posts

Magyarországon razziázott az Európai Ügyészség

MOCOHU

Megyeri Csilla: Itt Pesten a kutyának sem kellettem, nem kaptam állást

MOCOHU

A Mi Hazánk mögött lapul a magyar politika legnagyobb adományozója, a párt titkolózik róla

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This