6.9 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
90 éveskampányMAGYARORSZÁGnovák "tata"Szórakozásszülinap

A 90 éves Novák „Tata” köszöntésére hozott létre weboldalt a Kultúrpart! (X)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, Novák Ferenc március 27-én ünnepli 90. születésnapját. A jeles alkalomból a Kultúrpart weboldalt hozott létre, melynek célja, hogy a virtuális térben köszönthessék a koreográfust, etnográfust, együttesvezetőt, apát és nagyapát barátai!

Közösségek és intézmények, tanítványok és munkatársak ünneplik a mestert, amely tartalmak bárki számára elérhetőek március 27-től a www.novaktata.hu oldalon:

– fia, Novák Péter zenekarával, az Etnofon Zenei Társulással adja elő „Apa véd” című számát;

– a Bihari János Táncegyüttes alapítója korszakos koreográfiáiból közöl válogatást;

– a Nemzeti Táncszínház az ünnepelt kalandos életútjáról készült interjút, valamint az intézményben bemutatott előadását teszi elérhetővé;

– a Hagyományok Háza pedig a Rendhagyó történelemóra című előadásának 2020-ban rögzített felvételét a születésnap alkalmából.

Az oldalon tisztelői is köszönthetik a Nemzet Művészét képpel, videóval, írott tartalommal egyaránt, így a jókívánságok nyilvánosan is megjelennek majd.

The post A 90 éves Novák „Tata” köszöntésére hozott létre weboldalt a Kultúrpart! (X) first appeared on 24.hu.

Related posts

Gyermekpornóval, kokainnal bukott le a szudáni nő Budapesten

MO.CO.HU

Meghalt Szersén Gyula

MO.CO.HU

Rendőrök vetettek véget az üzletnyitásért tartott budapesti tüntetésnek

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This