Pere a HFPA ellen eleinte főleg csak a szűkebb, szórakoztatóipari szakmai körökben volt téma, mára viszont komoly botrány lett, ami egyre csak dagad. Mi változott?
Amikor tavaly augusztusban beadtam a keresetet, sok figyelmet kaptam ugyan, de csak felszínest. Először is talán azért, mert a kereset negyvenkét oldalas volt, és az emberek nem igazán olvasták végig, csak láttak néhány címet a lapokban, „ó, valaki perel”, és ennyi. De aztán a Los Angeles Times elkezdett a dolgok mélyére ásni, és sok olyasmit derítettek ki, ami bombaként robbant Hollywoodban. Ráadásul a cikk egy héttel a Golden Globe előtt jött ki, ez a tökéletes időzítés pedig segített abban, hogy még több figyelmet kapjon a téma, és igazi viharrá erősödjön. Az LA Times cikke nagyban támaszkodott a keresetemre, mert már abból is sok minden kiderült, hogyan is működnek a dolgok a HFPA-n belül, és miket tapasztaltam, amikor jelentkeztem hozzájuk. Az LA Times interjút is készített velem, a cikkben pedig a HFPA néhány tagja is megszólalt, még ha név nélkül is. Megértem, hogy miért akartak névtelenek maradni: ez egy erős, nagyhatalmú szervezet rengeteg pénzzel, és ez bizony meg tudja ijeszteni az embert. Ezért sem állt senki a nyilvánosság elé hamarabb, hiszen a szervezet könnyen elhiteti veled, hogyha beszélsz, véged van. Én is megkaptam, amikor elindítottam a pert, hogy összezúzzák a karrieremet, hogy soha többé nem fogok tudni dolgozni, ami tényleg ijesztő, hiszen a megélhetésemről van szó.
Mégis beleállt a perbe. Miért?
Valójában a felvételemet kérni a HFPA-hoz sokkal rosszabb volt, mint beperelni őket. Ez persze sokat elárul arról, mennyire bántó és szörnyű a folyamat. Egy újságíró-szervezetbe való jelentkezésről beszélünk! A poklokat kell megjárni érte. Életem legrosszabb élménye volt, ami után beperelni őket már megkönnyebbülést jelentett. Most már megvédhetem magam, van ügyvédem, aki képvisel, és tudom, hogy én állok a jó oldalon. Az emberek lassan kezdik felismerni, hogy mit tett ez a szervezet a saját tagjaival, kollégáival oly sok éven keresztül. Annyian szenvedtek, én pedig annyira hálás vagyok, hogy túl vagyok mindezen. De természetesen félelmetes volt felvenni a kesztyűt. A HFPA meg tudja fizetni a világ legdrágább ügyvédjeit is – bár most már igazán ez sem segít rajtuk. Próbálták elérni, hogy a bíró ejtse az ügyet, egy részével meg is tette, de nem az egésszel, így aztán harcolunk tovább a végsőkig. Mindazzal, ami a sajtóban megjelent a HFPA-ról, talán a bíró is kicsit másként fog tekinteni az ügyre.
Kifejtené kicsit, hogy néz ki a HFPA-s felvételi procedúrája? Mit ért pokoljárás alatt?
Nem tudom, látta-e A bűn éjszakája (The Purge) című filmet? Az egy horrorfilm, és pontosan olyan élmény, mint a HFPA-hoz jelentkezni. A folyamat úgy indul, hogy bizonyos követelményeket teljesítened kell: be kell adni bizonyos számú részletet a munkáimból, a Motion Picture Association (az Amerikai Mozgóképszövetség – a szerk.) tagjának kell lenned, kell két szponzor, aki a szervezeten belülről támogat, és így tovább. Ha ez megvan, akkor beadhatod a jelentkezésedet. Aztán hathetes pokol következik, amikor mindenki azt mondhat rólad, amit csak akar. „Ne szavazz rá, és akkor én nem szavazok majd X. Y.-ra Németországból” – és így tovább. Még olyan gyűlölködő levelet is kaptam – kézírással írt, közvetlenül a postaládámba dobott levelet –, amit a HFPA egyik tagja írt név nélkül, és azt akarta elérni, hogy szakítsunk a barátommal. Kitalált dolgokat terjesztettek rólam, többek között ageistnek neveztek (a szónak valódi magyar megfelelője nincs, az életkor-alapú, jellemzően az idősek elleni diszkriminációt jelöli – a szerk.), egyszer azt mondják, hogy nem tudok megélni a tévéinterjúkból, amiket készítek, és ezért nem vesznek fel, máskor azt, hogy azért nem lehetek tag, mert túl sikeres vagyok, nincs is szükségem rájuk. Olyan pletykát terjesztettek rólam, hogy az egyik honfitársamnak, a HFPA norvég tagjának a halálát kívánom. Más tagokat hívogattak, hogy ne szavazzanak rám, zokogtak a telefonba, hogy ha engem felvesznek, azzal elveszem a norvég tag megélhetését. Miközben a szóban forgó norvég újságírónő hetvenöt éves, és gyakorlatilag már nem is dolgozik. Az egyik belső támogatómat addig zaklatták, amíg visszalépett, tehát nem csak a friss jelentkezők szenvednek, hanem azok a tagok is, akik segítenék őket. És ez nem csak velem történt így, ez folyik évtizedek óta. Volt olyan újságíró, aki azt mesélte nekem, hogy poszttraumásstressz-szindrómája volt a jelentkezés után, egy másik konkrétan kórházba került. Egyszerre támadnak a magánélet és a karrier frontján, és nem tudod magad megvédeni a koholmányoktól. Az egész folyamat arról a hatalmi részegségről szól, amiben a szervezet él. Több olyan tagot is ismerek, akik hat vagy hét alkalommal felvételiztek, és miután bejutottak, úgy voltak vele, az utánuk jövőknek se legyen könnyebb. A gonoszság borzalmas körforgása ez a folyamat, amelynek célja, hogy a valódi, profi újságírókat a szervezeten kívül tartsák, így védve a saját területüket. Ez az a monopol helyzet, amiről a per szól.
Az alapján, amit mesél, vagy amit az LA Times cikkében olvashattunk a szervezetről, nem jött meg a kedvem a csatlakozáshoz. Ön akar még egyáltalán a HFPA tagja lenni?
Amikor először jelentkeztem, elég egyszerű érvelés alapján tettem: egyszerűen azért akartam tag lenni, mert itt vagyok Los Angelesben, szórakoztatóipari riporter vagyok, és a HFPA-nak olyan szakmai lehetőségekhez van hozzáférése, amihez nekem, mivel az anyagaim elsősorban a norvég sajtónak készültek, sosem volt: több száz interjúlehetőség Hollywood főszereplőivel, és így tovább. Szerettem volna, hogy nekem is legyenek ilyen lehetőségeim. A szervezet másik norvég tagja, akit megkerestem, hogy részéről rendben van-e, ha jelentkezem, eleinte támogatott, csak később gondolta meg magát. Szóval kezdetben fogalmam sem volt, hogy mennyire rossz a helyzet. Ez csak a második és a harmadik jelentkezésem idején kezdett feltűnni. Vannak olyan tagok a HFPA-ban, akik szerették volna belülről megváltoztatni a szervezetet, ők is bátorítottak, mondván, hogy külső segítség nélkül nem lehet változást elérni.
Most egyre inkább úgy tűnik, hogy rá fognak kényszerülni. Egy friss hír szerint a HFPA tagjai konkrétan a vezetőség lemondását követelik.
Sarokba szorultak, egyszerűen muszáj lesz változtatniuk. Hiszek benne, hogy valami csodálatosat hozhatunk ki a dologból. Vagyis… hozhatnak. Mert azt még nem tudom, hogy akarok-e még része lenni ennek az egésznek vagy sem. De potenciál abszolút van benne, mert a Golden Globe maga, vagyis a nemzetközi újságírók által kiosztott elismerések koncepciója szerintem egészen csodás. Csak éppen bizonyos tagok épp a falnak vezetik a szervezetet, őket pedig meg kell állítani. Tehát hogy a kérdésére válaszoljak:
nem akarok a tagja lenni annak a szervezetnek, amilyen a HFPA ma, így aztán bepereltem őket, hogy változtassák meg a szabályaikat, nem miattam, hanem azért, hogy profi újságírók alkothassák a szervezetet.
Ez az, amiben reménykedek, ezt szeretném elérni, és most, hogy a Time’s Up mozgalom is csatlakozott, további kollégák is hallathatják a hangjukat a szervezet viselt dolgaival kapcsolatban. Semmiképpen nem akarok ártani a HFPA-nak vagy a Golden Globe-nak, ez soha nem volt célom.
Mi következik most a perben?
Két dologért pereltem be a HFPA-t: egyrészt a felvételi eljárás miatt, másrészt van egy trösztellenes része a keresetnek, mivel a szervezet kiszorítja a szakmabelieket a piacról. A bíró ejtette az eljárással kapcsolatos keresetet, szerinte ugyanis igazságos és tisztességes, ahogy a jelentkezőkkel bánnak. De a trösztellenes pontban még nem hozott döntést. Most kiegészítettük a keresetet. Csatlakozott hozzám még egy felperes, egy Rosa Gamazo nevű spanyol újságíró – és persze újságíró kollégák egy nagy csoportja is támogat bennünket, velünk van a Time’s Up is, mozgalommá vált az ügyünk. Jelenleg a bíró döntésére várunk, hogy folytatódjon a per. Ha megint ejtené az ügyet – ami szerintem a történtek fényében meglepő lenne –, akkor fellebbezni fogunk újra és újra. Azért tehetjük meg mindezt, mert a HFPA egy nonprofit szervezet, így a szervezet pénzét, azt a sok pénzt, amit saját maguknak fizettek ki (a jogcímekről is szó esett az LA Times cikkét feldolgozó anyagunkban – a szerk.) jótékony célra kellett volna felhasználni. Ráadásul a HFPA nem fizet adót – ennek fényében az, ahogy a cikkek tanúsága szerint működnek, egészen megdöbbentő.
Nemcsak a szervezetet perelte be, de egyes tagokat külön is.
Így van, a HFPA négy tagját személyesen is bepereltem azért, ahogyan kampányoltak a felvételem ellen. Egyikük egyébként egy magyar újságíró, akinek a nevét nem mondhatom ki a per miatt, de ez a nő nagyon keményen dolgozott a bekerülésem ellen, pletykákat terjesztett rólam, amelyek nem voltak igazak, és segített más tagoknak is, akik ellenezték a jelentkezésemet. (Kjersti Flaa nem nevezheti meg az illetőt, akinek viszont a neve szerepel a nyilvánosan is elérhető keresetben: Návai Anikó hollywoodi tudósítóról van szó, szerepéről az ügyben a magyar sajtó is írt – a szerk.) Ráadásul semmi okuk nem volt minderre: többükkel dolgoztam is együtt, így eléggé meglepődtem, hogy ennyire ellenezték a felvételemet a szervezetbe. Sokkoló volt a viselkedésük, főleg azoké, akiket nem csak kollégaként, hanem barátként is kezeltem. Kíváncsi vagyok, mi fog most történni. A Time’s Up nemrég kiadott egy nyílt levelet, amiben a HFPA-tól valódi változást követel, többek között azzal kapcsolatban, hogy a szervezetnek egyetlen fekete tagja sincsen, de sokak szerint ezt már lehetetlen, a szervezetnek befellegzett, a Deadline véleménycikke úgy fogalmazott, hogy a HFPA már nem hozható helyre. Minél több dolog derül ki a szervezetről a médiában, annál nagyobb rajta a nyomás – és mindenki a jó oldalon akar állni egy ilyen ügyben. A HFPA egy ausztrál tagja, bizonyos Jenny Cooney nemrég egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy a fekete tagok ügye egyszerűen csak nem volt fókuszban, és hogy kapcsolatba léptek a Time’s Uppal, hogy megoldást keressenek. Igen ám, de a Time’s Up nem sokkal később a Twitteren közölte, hogy ez nem igaz, a két szervezet nem dolgozik együtt, ezzel pedig Cooney hitelét vesztette, szét is szedték a médiában és a közösségi oldalakon. A HFPA minden próbálkozása, amivel magukat mentegetni próbálják, súlyosan visszaütött. Ezeknek az embereknek szerintem egyszerűen csak hátra kellene lépniük, és hagyni, hogy szakértők vegyék át a szervezet vezetését, mert a mostani vezetés bebizonyította, hogy nem alkalmas erre a feladatra.
A HFPA-ügy első ránézésre egy szakmai sztori, médiamunkások belső vitája. Miért fontos ez az egész a széles közvélemény számára?
Én egy egyszerű, szabadúszó újságíró vagyok, nincs mögöttem semmilyen hatalom, mégis képes voltam elindítani ezt a lavinát. Abban bízom, hogy ez inspiráló lehet másoknak, ha igazságtalansággal és korrupcióval találkoznak, hogy igenis emeljék fel a szavukat, mert ez lehetséges.
Most, hogy hallották a történeteinket, az emberek elkezdtek hinni nekünk. Mert amikor bepereltem a HFPA-t, könnyen mondhatták, hogy ezek alaptalan vádaskodások, most viszont az emberek már nem veszik be ezt. 2021-et írunk, egy olyan korban élünk, amikor ezt a fajta viselkedést egyszerűen már nem fogadjuk el. Ebben bízom. És abban is, hogy a Golden Globe folytatódni tud, és varázslatos és szórakoztató lehet, mert imádjuk. Nehéz szembesülni vele, hogy milyen kétségbeesett próbálkozásokkal igyekeznek mentegetni magukat. Mert mi történt idén? Felmentek a színpadra, elmondtak pár mondatot arról, hogy megnézik, mit tehetnek, hogy több fekete tagja legyen a szervezetnek. A többi vádpontról, a korrupcióról, a monopóliumról nem mondtak semmit. Mintha azzal, hogy bevesznek néhány fekete újságírót, egy csapásra megoldhatnák minden gondjukat. Holott sokkal mélyebbre kell menni, a szervezet teljes struktúráját át kell alakítani.
A HFPA mostani botránya nem egyedi eset, Hollywoodot botrányok sora sújtja az utóbbi években, a Weinstein-ügy és a #metoo, a kisebbségek reprezentációjának kérdése, és így tovább. Ön ott él, ott dolgozik, mit érzékel, változott Hollywood az utóbbi években?
Óriási a különbség. Megváltoztak a dolgok, egyszerűen érezhető, hogy bizonyos dolgok már nem elfogadottak. Harvey Weinsteinnel kezdődött, és a #metoo mozgalom mára eljutott odáig, hogy létezik fórum arra, ha valaki elő akar állni a történetével. Mert amikor a #metoo kezdődött, még volt némi stigma, „ó, te vagy az áldozat”, a nők féltek, de ma már egy teljesen más környezet és rengeteg támogatás fogadja őket. Persze a cancel culture mostanra kissé extrém méreteket öltött, de azt gondolom, hamarosan itt is megszületik az egyensúly, és ez mindenkinek jobb lesz. Ahogy azt is csodás volt látni, hogy az idei Golden Globe-on három női rendezőt jelöltek, és egyikük meg is kapta a díjat – tehát Hollywood látványosan változik. Most persze még egyensúlyozik, próbálja eldönteni, melyik lábára álljon, de azt gondolom, hogy hamarosan Hollywoodnak egy sokkal jobb arcát láthatja majd mindenki.
The post Változásra kényszerítené Hollywoodot a norvég újságíró first appeared on 24.hu.
