14.2 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
európai néppárteuropolifideszMAGYARORSZÁGNagyvilág

Hivatalos: kilép a Fidesz az Európai Néppártból

Cikkünk frissül…

Kilép a Fidesz az Európai Néppártból (EPP) – jelentette be csütörtökön a Twitteren Novák Katalin. A posztot a Telex vette észre. A politikus a bejegyzéshez csatolta az erről szóló levelet is, amelynek címzettje Antonio López-Istúriz White EP-képviselő, és amelyben azt írták, a magyar kormánypárt nem kíván többé tagja lenni a Néppártnak.

A Fidesz március 3-án jelentette be, hogy távozik az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából, mert nem értett egyet a párt új eljárási szabályzatával. A módosítás miatt ezentúl a frakcióból nem csak egyes tagokat, hanem csoportokat is ki lehet majd zárni, illetve ideiglenesen fel lehet függeszteni a tagságukat. A fideszes politikusok azzal indokolták a kilépést, hogy jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében, az alapszabály elfogadott módosítása szerintük azzal fenyegetett, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják majd gyakorolni képviselői jogaikat.

The post Hivatalos: kilép a Fidesz az Európai Néppártból first appeared on 24.hu.

Related posts

„Aki tényleg nagy szarban van, nem jut hozzá” – sokan kimaradhatnak az ingyenhitelből

MOCOHU

„Egy hangyafasznyival jobbak voltak, de kaptak egy-két könnyebb ítéletet, amire nincs szükségük”

MOCOHU

Rendeletben tiltotta meg a kormány a névtelen adományozást

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This