A sztori
Az HBO frissen debütált sorozata, a Superman és Lois akkor kezdődik, amikor a legtöbb klasszikus mese véget ér: a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” után, és arra keresi a választ, hogy oké, de hogyan: hogyan éltek, hogyan lettek boldogok? Clark Kent és Lois Lane ugyanis, megküzdve egymásért kétségkívül egy pár lettek, majd jött szép sorjában minden, házasság, ikerfiak, családi derű és családi ború. És miközben a világban a veszély, a gonoszság, a bűnözés és a pusztítás vágya nem csökkent, azaz Supermannek továbbra sincs kevesebb dolga, a család egyenesben tartása sem jelent kisebb feladatot, sőt.
Miért jó a szülőknek?
Aki nevelt már kamasz gyereket, az alighanem érezte már úgy, hogy ehhez bizony szuperhősnek kellene lenni. Sőt, alighanem olyan érzése is volt már, hogy szívesebben menne el elhordani egy sziklahalmot valami bányaomlás tetejéről, mintsem tovább vitatkozzon a gyerek valamely aktuális makacsságán. Nos, a Superman és Lois a kamaszgyerekes szülőknek alighanem azért lesz nagy kedvence, mert a fenti két állítás mindegyikére tud példát és ellenpéldát is. Mert például bizony valóban jót tesz néha az apai szerepeknek, ha az ember Superman maga, ha másért nem, hát azért, mert a szelek szárnyán lényegesen gyorsabb odaérni bárhova, ha a gyerek valami butaságot csinált, mint a dugóban csordogálva. Cserébe viszont az is épp ugyanennyire igaz, hogy nincs annyi szuperképesség a világon, ami elég lenne megbirkózni a kamaszokkal, valamint amitől könnyebb lenne az apaság. Ami azt illeti, Clarknak a sorozatban nagyon is tipikus apai problémái vannak, olyanok, amelyekkel rengeteg mai apa tudhat kapcsolódni: a munkája annyi idejét veszi el, annyira lefoglalja, hogy alig jut ideje a srácokra, sorra kényszerül rá, hogy fontos közös alkalmakat kihagyjon, a bűntudat folyamatos – ehhez képest az, hogy egy rejtélyes ellenlábas bukkan fel, másodlagos probléma.
Miért jó a srácoknak?
Nagyjából ugyanazért, amiért a szülőknek: mert saját, nagyon is realisztikus problémáikat látják viszont: útkeresés, megfelelési kényszerek, pályaválasztás, vonzalmak, sikerek, visszautasítások, a rettegett friendzone, a kortársak között elfoglalt státusz kérdései, és mindennek hatásai a hormonok miatt eleve ingatag mentális stabilitásra. Kentéknek a sorozatban két fiuk van, és a két srác egymás szöges ellentéte, mindketten a saját kis csomagjukkal, a maximalista-perfekcionista tökélyhercegség nyomása nem kisebb, mint a fekete bárány-szerep küzdelmei. Emellett a Superman és Lois kamaszainak nehézségei között szerepel az is, amit a tiniknek, tinikről szóló sorozatok gyakran kihagynak a történetből: a szülőkkel ápolt viszony ingoványos terepe. Mert akárhogy is ez az az időszak, amikor a gyerek megindul a felnőttkor felé, és útközben kézzel-lábbal igyekszik megtalálni saját útjait, hangsúlyozni önállóságát – azért mégis csak meghatározza mindennapjaikat, hogy milyen a kapcsolatuk a szüleikkel. A Superman és Loisban szóba kerül minden, ami tinédzser gyerekek és szüleik között témaként, problémaként felmerülhet, és ha nem is állíthatjuk, hogy egy közös sorozatnézés maga a családterápia, de azzal, hogy ennyiféle helyzetet érint a sorozat, kicsit könnyebben lesz felhozható a szülő-gyerek viszony megannyi ügye, megnyílik az esély a problémák ki- és átbeszélésére.
Miért jó közös programnak?
Hát azért, mert miközben ilyen fontos, okos dolgokra is sort kerít, azért ez még mindig egy szuperhőssorozat, annak minden fordulatosságával, adrenalinjával, látványvilágával – magyarán remek szórakozás. Ráadásul a sorozatban generációk találkozhatnak félúton, ugyanis a retro Superman-hangulat legalább annyira jelen van, mint az utóbbi tíz év képregényfilmes forradalmának hatásai – így az ősök és a srácok elindulhatnak egymás kedvenc filmjei, egymás ízlése felé.
The post A világot sem nehezebb megmenteni, mint szót érteni két kamasz gyerekkel (x) first appeared on 24.hu.
